Önemlékezés gyakorlataim - "A ma a holnap árnyéka"
Az "Önemlékezés" lesz a fő hYVószó a következő időszakomban. A Mindenszentek és a Halottak napja is okot adhat erre az "eredet-felfedezésre", benne a felmenőik hosszú sorával.
Hát veled, Nagymami! Van már negyven éve annak, hogy halottak napja tájékán egy kedves történetet hallottam a rádió vasárnap ebéd utáni jegyzetműsorában. A nagymama-korú hölgy elmesélte, hogy a kis unokájával a temetőbe mentek a nagypapa sírjához, s közben az óvodás kislány mindvégig csacsogott az úton. Mindent megkérdezett részletesen a temetőbe járási szokásokról, életről és halálról. A nagymama annak rendje és módja szerint mindenre megválaszolt. Majd elhelyezték a virágot a nagypapa sírjánál és indultak hazafelé, amikor is hosszú csend után megszólalt a kicsi lány: – Nagymama, milyen jó lenne, ha te is meghalnál! – A nagymama először megdöbbent, majd visszakérdezett, hogy miért is lenne az jó. – Hát tudod, akkor hozzád is kijönnénk így halottak napján, és virágot tennénk a sírodra. – Értem, kislányom. És kivel jönnél ki a temetőbe? – Hát veled, Nagymami! „ Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja.” (Gabriel García Márquez: Száz év magány)
.....
Az Önemlékezés az a próbálkozás, hogy az ember az adott pillanatban tudatosabb legyen, jobban tudatában legyen a dolgoknak, még inkább jelen legyen.
Az önemlékezés egyfajta aktív meditáció, amely megjelenhet bármely pillanatban és bármilyen helyzetben, ha a tanítvány azon dolgozik, hogy egyidejűleg tudatában legyen önmagának és környezetének, ahelyett hogy elmerülne saját belső világában, vagy elveszne az őt érő ingerek sokaságára adott reakcióiban.
Az önemlékezésre tett ismételt erőfeszítések a tudatosság magasabb állapotaihoz és az emberiség univerzumban elfoglalt helyének teljesen új megértéséhez vezetnek. Ez a személyes belső küzdelem, azért hogy az ember tanúja legyen saját életének, az a folyamat, amelynek során létrehozza lelkét. (Robert Earl Burton)
"Önök közül senki sem ismerte fel a legfontosabb dolgot, amire rámutattam, hogy úgy mondjam, egyikőjük sem ismerte fel, hogy nem emlékeznek magukra… Emlékezzenek magukra mindig és mindenhol." (George Gurdjieff ) "A legfőbb az az erőfeszítés, hogy emlékezz önmagadra, mert nélküle semminek sincs értéke; mindennek ezen kell alapulnia." (Peter Ouspensky)
....
Az Önemlékezés gyakorlatának felfedezése az irodalomban
Deja Vu érzéseim lettek, amikor elolvastam hogyan is működhetett Az Ember Harmonikus Fejlődése Intézete, 100 évvel ezelőtt Párizsban. Belémhasított a felismerés, hogy mikor 2006-ban a Mandala-mesélésről írtam a szakdolgozatomat a Mantra Szabadegyetemen, egy nagyon érdekes szellemi játékra akadtam az H.Hesse: Üveggyöngyjáték c. főműve olvasása kapcsán. (Mintha, erről Az Ember Harmonikus Fejlődése Intézetéről lenne szó a mű teljes terjedelmében, a zene szerepéről a tanításban és az önéletírás pl.)
“Van egy koreai szó: “In-Yun" . Azt jelenti “gondviselés”, vagy “sors”. De kifejezetten ez az emberek közti kapcsolatról szól. Már az is In-Yun, ha két idegen akár csak elmegy egymás mellett az utcán és a ruhájuk véletlenül összeér. Mert ez azt jelenti, hogy biztosan volt valami köztük az előző életükben. Ha két ember összeházasodik, azt mondják 8000 réteg In-Yun van közöttük. Több mint 8000 életút.”
A fenti gondolatsor hangzik el az Előző életek /Past Lives/ amerikai-dél-koreai filmdráma közepe tájékán.
https://videa.hu/.../nagyv.../elozo-eletek-vEqlO_UQk93jlASDC
Ez a 8000 In-Yun, 8000 életút illesztehető be az én mostani nagy "Önemlékezés" témakörömbe...
Így körbejárom kozmikus méretekben is ezt a kérdést.
Az Önemlékezés gyakorlatának felfedezése a tudományokban
A Föld-ciklusok számaival kezedém:
A Föld főbb keringési ciklusai növekvő sorrendben a következők: a precesszió, amelynek jelenlegi fő periódusai 19 és 23 ezer évesek; a tengelyferdeség változásai, melynek fő periódusai jelenleg 41 ezer év illetve 1,2 millió év, és az excentricitás, melynek jelenlegi fő periódusai körülbelül 100 ezer év, 405 ezer év és 2,4 millió év. (forrás: wikipedia) https://hu.wikipedia.org/wiki/Ciklussztratigr%C3%A1fia
.......
Az Önemlékezés gyakorlatának felfedezése az ember test-lélek-szellem fejlődéstörténetében
Az ember korszakai le- és felszálló időszakokkal: (forrás: Szász Ilma honlapja)
A gondolkodó ember (Homo Sapiens) korszakai:
szülők - 2
nagyszülők - 4
dédszülők - 8
ükszülők - 16
szépszülő(k) - 32
ősszülő - 64
jobbszülő - 128
dédükszülő - 256
dédöregsz - 512
dédőssz - 1024
szüleszülő - 2048 - kb 300-400 évvel ezelőtt
- Szülő
- Nagyszülő
- Dédszülő
- Ükszülő
- Szépszülő
- Ősszülő
- Öregszülő
- Szépdédszülő
- Szépükszülő
- Szépősszülő
- Szépöregszülő - 2048 - kb 300-400 évvel ezelőtt
- Utószülő - 4096
- Ősdédszülő - 8192
- Ősükszülő - 16384
- Ősszépszülő - 32768
- Ősöregszülő - 65536
- Utószépszülő - 131072
- Utóősszülő - 262144
- Utóöregszülő - 524 288
- Vénszülő - 1 048 576
Ez a graffiti jelenik meg a Haszonélvezők c. amerikai-francia vígjáték indító filmkockái között.
https://onvid.hu/video/157322484/haszonelvezk-online-teljes-film-2014/
Ez a film pedig egy öröklés kapcsán göngyölít fel rokoni viszonyokat...
Olybá tűnik, hogy felmenőink száma elérheti a milliós-milliárdos nagyságrendet is. Az ő döntéseik és tetteik következményei, máig hatnak ránk.
Az ő "szerelmes következményei" a mi létünk is.
Az eredete pedig az, hogy az Isten általunk is meg akart nyilvánulni.
“Isten a mi szemünkön keresztül tekint végtelen Önmagának arra a részére, ami általunk is látható.” (Szász Ilma)
.....
Az önemlékezés nem fogható semmihez sem; ez volt és ez lesz mindig is a legnagyobb csoda a
világon, és az egyetlen tudatos csoda. (Robert Earl Burton)
Az én saját bekötő-útjaim és azok kilóméterköveinek feliratai, amik Gurdjieff-féle 4. úthoz vittek/visznek:
Út - Példaképül szolgáló szentek gyakorlatainak útja
I/A Út
Panorámakép - Gurdjieff - Gilgames agyagtáblái - Pásztorok védőszentje: Szent Vendel - Önemlékezés
I/B Út
Panorámakép - Gurdjieff - Keresztelő Szent János küldetése - Romano Guardini írja: „Minden újszülöttnek a születése pillanatában a fülébe súgnak egy szót, amely csak az övé. Életünk nem más, mint lázas kutatás, hogy feltárjuk e szó értelmét. Az örök Bíró is ezt a szót kéri majd számon tőlünk.” - Önemlékezés
I/C Út
Panorámakép - Gurdjieff - Szent Ignác: Harminc kegyelem - Önemlékezés
I/D Út
Panorámakép - Gurdjieff - Bingeni Szent Hildegard élete - Önemlékezés
I/E Út
Panorámakép - Gurdjieff - Pál forulása - Önemlékezés
I/F Út
Panorámakép - Gurdjieff - Szent Antal-lánc - Önemlékezés
Út - Mesterek-Tanítók-Megvilágosodottak gyakorlatainak útja, melyek Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete tantárgyait is képezhetnék.
II/A Út
Panorámakép - Gurdjieff:Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Hesse Üveggyöngyjátékának Kasztáliája és maga az üvegyöngyjáték - az önéletrajzírás című tantággyal, zenei alapokkal - Önemlékezés
II/B Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Enneagram mint analógiás rendszer - Önemlékezés
II/C Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Kabala - Életfa - tzim-tzum mint analógiás rendszer - Önemlékezés
II/D
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Alkimia - Önemlékezés
II/E Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Csíkszentmihályi Mihály: Flow - Önemlékezés
II/G Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Serendipity - Önemlékezés
II/H Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Képmeditációk - Önemlékezés
II/I Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Tarot - Önemlékezés
II/J Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Ji-King - Önemlékezés
II/K Út
Panorámakép - Gurdjieff: Az Ember Harmonikus Fejlődésének Intézete - Pálfordulás/Fordulópont - Önemlékezés
Megjegyzések
Megjegyzés küldése