2022.12.09. Sár
A Sár és a Teremtés összefüggései.
Hónapokig porban, majd - a megtisztulást hozó esős napok után - cuppogó sárban jártunk a Városi házunkban. Ráadásul egy eltömődött-törött csatornacső miatt egy ideig még bélsár is volt ebben a sárban.
Még egy Arisztid és Tasziló vicc is eszembe jut, amint a lélekvándorlásról beszélgetnek:
- Mi az a lélekvándolás - kérdezi Tasziló.
- Hát képzeld el, meghalsz, eltemetnek, kinő a sírodon a fű, arra megy egy tehén lelegeli, majd elhgyaja nyomát az úton. Én arra megyek és megállaptom: Tasziló, Tasziló, de megváltoztál! - feleli Arisztid.
Majd néhány nap múlva megint találkoznak. Most Tasziló mondja csillógó szemekkel Arisztidnek, hogy már ő is érti mi az a lélekvándorlás.
- Hát szerinted mi az a lélekvándorlás? - kérdi most Arisztid.
- Hát képzeld el, meghalsz, eltemetnek, kinő a sírodon a fű, arra megy egy tehén lelegeli, majd elhgyaja nyomát az úton. Én arra megyek és megállaptom: Arisztid, Arisztid, te semmit sem változtál! - feleli Tasziló.
Meg az is eszembe jutott, hogy én éjszakakánként ebből az anyagból készült test-szkafanderemből csak úgy egyszerűen ki tudom cipzározni magam. Még a húzózár hangját is hallani vélem utolsó tudatos pillanatomban. Ezután viszont bárhová el tudok jutni térben és időben. Nagyrészt élethibák javításával vagyok elfoglalva. Példul elrontott gyerekkori bajok okának többgenerációs gyökeréig ások, hajnal hasadásig. Aztán nagyon össze kell kapnom magam, hogy ennyi munkálat után visszataláljak a jelen tér-idejébe és megtaláljam az itt hagyott földi-űrruhámat reggelig az ágyamban.
Van, hogy előre látok el a tér-időben, oda, ami történni fog. Így volt ez a pandémia előtti hónapban is, amikor is álmomban kisimultak a dolgok a világban.
Minden megállt, még a kilőtt nyíl is a levegőben. Minden megbékélt. A szférák zenéje zengett. Felkelt a Nap és a Hold, .... a bolygók mind együtt álltak a Földdel.
Akkor is eszembe jutott, hogy a kizökkent világot csak úgy tudjuk visszazökkenteni, ha előbb leállítjuk – megnyomjuk a “ctrl-alt-del” gombokat egyszerre – és újraindítjuk.
Végül mindig a Teremtés témájánál kötök ki, Isten megnyilvánulási késztetésén.
Látom, hogy Isten az üresség maga és agyal a kérdésen, mint Shakespeare Hamletje:
"Lenni vagy nem lenni!?"
Mi az, ami miatt a Lenni mellett döntött anno?
Idea-buborékok formájában szépen megjelenik számára az Univerzum-az EgyIsten összes verziója. Zizeg az éter. Isten vesz egy nagy levegőt elkezdi a megnyilvánulást.
"Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött."...
"Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé." (Biblia)
Ez a Földet megrázó felszálló pára a FöldAnya vágyódásának rezgése, az Atya irányába, hogy úgy dönt végül, hogy megnyilvánul.
"A Szentírás elmondja az emberről, hogy egyrészt a föld anyagából való, másrészt különbözik az állattól, mert megvan a képessége, sőt az ember hivatása, hogy Isten szavára szóban és tettben válaszoljon, vagyis Istennel fönnálló tudatos kapcsolata együtt jár létével. Van benne valami, ami nem a föld terméke. Ezt a valóságot konkretizálta a kinyilatkoztatás a szellemi lélekben.
"Az ember nem létre ítélt lény, nincs eleve életre v. halálra rendelve, hanem a válaszra hivatott. A meghívott elfogadja a maga korlátait, túllép azokon a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a meghívást. A meghívás őrzi a meghívó, a meghívott és a szeretet/szolgálat én-te-mi összefüggését, s ezért nem válhat önközpontúvá." (Katolikus Lexikon)
Az ember pedig csak az Isteni tervet másolja földi pályafutásával.
Atya/Fiú/Szentlélek hármassága
“A család csírája anyád vágyódásában rejlik.” (Khalil Gibran)
Eső - Porból - Sár
Esőcsináló képeimen a szimbólumaim esőcseppek formájában zuhannak alá, hogy a földet megöntözzék, majd páracseppek formájában visszaszálljanak a Nap melegétől abba a bizonyos "nagy közös felhőbe" összeállva, melyből egykor kiszakadtak, s amelyből majd újra eső lesz.
.JPG)
Lehullva az esőcseppen levő Porszem újra Földdé - Sárrá válik, a Víz pedig - az érzések, érzelmek szimbólumaként -, elpárologva végleg az Ég részévé lesz.
A test porrá lesz, de a lélek és a szellem tovább él, s mindez egy esőcseppben is tetten érhető... Nem csodálatos?! Az eső, avagy eljön a megtisztulás ideje
Az elemek tekintetében a Nap "fúziós reaktorában" még ma is megnyilvánuló Hélium-Hidrogén szintjén találkozunk a Lenni vagy nem lenni állapottal.
A homeopátia alapjai - Scholten-Mengyelejev periódusos táblázata:
A Szentírás elmondja az emberről, hogy egyrészt a föld anyagából való, másrészt különbözik az állattól, mert megvan a képessége, sőt az →ember hivatása, hogy Isten szavára szóban és tettben válaszoljon, vagyis Istennel fönnálló tudatos kapcsolata együtt jár létével. Van benne valami, ami nem a föld terméke. Ezt a valóságot konkretizálta a kinyilatkoztatás a szellemi →lélekben.
.JPG)
Lehullva az esőcseppen levő Porszem újra Földdé - Sárrá válik, a Víz pedig - az érzések, érzelmek szimbólumaként -, elpárologva végleg az Ég részévé lesz.
A test porrá lesz, de a lélek és a szellem tovább él, s mindez egy esőcseppben is tetten érhető... Nem csodálatos?! Az eső, avagy eljön a megtisztulás ideje
A föld anyagai a teremtésben
információ/energia/anyag hármassága
anyag – határozott szerkezet, rögzíti a benne rejlő információt;
energia – energia hatására nő az entrópia, azaz az anyagban megnő a munkaképesség;
információ – nincs tényleges fizikai megjelenése, hatása van, rendezi a folyamatokat;
Az elemek tekintetében a Nap "fúziós reaktorában" még ma is megnyilvánuló Hélium-Hidrogén szintjén találkozunk a Lenni vagy nem lenni állapottal.
Majd anyag/energia állapotokat egyaránt mutató fotonok formájában jut el látványos Aurora Borealis mutatvánnyal a Sarkvidékre, elkápráztatva bennünket a hosszú, hideg, sötét éjszakákban.
Minden további elem ennek a döntésnek köszönheti létét, legalján a leganyagibb Ólommal.
Minden további elem ennek a döntésnek köszönheti létét, legalján a leganyagibb Ólommal.
Nem is véletlen tehát az Alkimisták vágya ennek a folyamatnak a visszafordíthatóságára, amit csak is belső lelki/szellemi munkával lehet magasabb szinten művelni. Ahogy Hermész Trisztemitosz is tette.
Smaragdtáblája őrzi a receptet:
- Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
- Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.
- Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
- Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.
- Ő a théleszma, az egész világ nemzője.
- Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
- Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól, tudással, elkötelezettséggel.
- A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.
- Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.
- A világot így teremtették.
- Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.
- Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.
- Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.
Az anyagon keresztül vizsgálható az energia és az információ is.
Az anyag fejlődése leírja az információ jelentőségét, fejlődését.
Az anyag fejlődését a periódusos rendszer mutatja.
A rendszer elemeinek tulajdonságai folyamatosan visszatérnek a kémiai, vegyi jellegzetességek alapján.
A kémiai reakcióképességet a legkülső elektron pályán lévő elektronok száma határozza meg. A reakcióképességet az iránnyal és a hevességgel jellemzzük.
A kémiai reakció célja, hogy az elem egy alacsonyabb, stabil energia állapotba jusson.
A stabil állapotot a külső pálya telítettsége, zártsága jelenti.
A külső elektronhéjon azonos számú elektront tartó elemek rokonságban vannak egymással.
Ion - töltéssel rendelkező elem (külső héjáról leadja az elektront, hogy az alatta lévő pálya telített legyen).
Neutron – számuk megegyezik a protonok számával, ezzel stabilizálódik a mag, nem taszítják egymást a protonok.
Izotóp - eltérő neutron számmal rendelkezik, ezért instabil, sugároz.
A periódusos rendszer üres kockáiban azért nincsenek elemek, mert hiányzik a földön a rájuk jellemző információ.
A világ úgy szerveződik, hogy minden visszatér ugyanoda, de egy magasabb szinten, mert magasabb az információ tartalma.
Felhaszált anyagaim:
Sár fogalma:
1. Víztől lággyá híggá, ragadóssá vált, főleg esőtől felázott föld, talaj. Feneketlen sár; → latyakos sár; térdig érő sár; beleragad, belesüpped a sárba; (átvitt értelemben) sárba dobott pénz: haszontalanul kiadott, elfecsérelt p.; sárba → tipor vmit; elakad, megfeneklik, megreked a sárban; (átvitt értelemben) kihúz vkit a sárból: kisegíti a bajból; → dagasztja a sarat; → felhányja a sarat; → gyúrja a sarat; sárral dobál (meg) vkit: (átvitt értelemben is) gyalázza, rágalmazza; sárral → összehány vmit, vkit.
Sár a Bibliában:
Az ember nem létre ítélt lény, nincs eleve életre v. halálra rendelve, hanem a válaszra hivatott. A meghívott elfogadja a maga korlátait, túllép azokon a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a meghívást. A meghívás őrzi a meghívó, a meghívott és a szeretet/szolgálat én-te-mi összefüggését, s ezért nem válhat önközpontúvá.
A lélek az én-nek, a gondolkodásnak és az akarásnak a hordozója, önálló élete lehet a szívben v. a fejben, s a halál után új formában él tovább ismeretlen helyen. Csak laza kapcsolatban van a testtel, alvás közben eltávozik, saját élményei vannak, s a testen kívül is megjelenhet különböző formákban. A képességeknek megfelelően több, különféle formában él az emberben. A lélek fogalmában mindig benne volt a testhez képest nagyobb szabadsága is. A gör. mitológiában az emberi lélek megszemélyesítőjét szárnyakkal ábrázolták, neve, →Pszüché, pillangót jelent.
A föld anyagai a teremtésben:
Scholten-Mengyelejev periódusos táblázata:
anyag – határozott szerkezet, rögzíti a benne rejlő információt;
energia – energia hatására nő az entrópia, azaz az anyagban megnő a munkaképesség;
információ – nincs tényleges fizikai megjelenése, hatása van, rendezi a folyamatokat;
energia – energia hatására nő az entrópia, azaz az anyagban megnő a munkaképesség;
információ – nincs tényleges fizikai megjelenése, hatása van, rendezi a folyamatokat;
Az anyagon keresztül vizsgálható az energia és az információ is.
Az anyag fejlődése leírja az információ jelentőségét, fejlődését.
Az anyag fejlődését a periódusos rendszer mutatja.
A rendszer elemeinek tulajdonságai folyamatosan visszatérnek a kémiai, vegyi jellegzetességek alapján.
A kémiai reakcióképességet a legkülső elektron pályán lévő elektronok száma határozza meg. A reakcióképességet az iránnyal és a hevességgel jellemzzük.
A kémiai reakció célja, hogy az elem egy alacsonyabb, stabil energia állapotba jusson.
A stabil állapotot a külső pálya telítettsége, zártsága jelenti.
A külső elektronhéjon azonos számú elektront tartó elemek rokonságban vannak egymással.
Ion - töltéssel rendelkező elem (külső héjáról leadja az elektront, hogy az alatta lévő pálya telített legyen).
Neutron – számuk megegyezik a protonok számával, ezzel stabilizálódik a mag, nem taszítják egymást a protonok.
Izotóp - eltérő neutron számmal rendelkezik, ezért instabil, sugároz.
A periódusos rendszer üres kockáiban azért nincsenek elemek, mert hiányzik a földön a rájuk jellemző információ.
A világ úgy szerveződik, hogy minden visszatér ugyanoda, de egy magasabb szinten, mert magasabb az információ tartalma.
Sár fogalma:
1. Víztől lággyá híggá, ragadóssá vált, főleg esőtől felázott föld, talaj. Feneketlen sár; → latyakos sár; térdig érő sár; beleragad, belesüpped a sárba; (átvitt értelemben) sárba dobott pénz: haszontalanul kiadott, elfecsérelt p.; sárba → tipor vmit; elakad, megfeneklik, megreked a sárban; (átvitt értelemben) kihúz vkit a sárból: kisegíti a bajból; → dagasztja a sarat; → felhányja a sarat; → gyúrja a sarat; sárral dobál (meg) vkit: (átvitt értelemben is) gyalázza, rágalmazza; sárral → összehány vmit, vkit. Szóláshasonlat(ok): olyan sár van, hogy → ölben viszik ki ugatni a kutyákat. Míg kifáradt, gyöngült lábaimmal Gázolám az országúti sárt: Lelkem addig csüggedetlen szárnyán Magasan fönn az egekben járt. (Petőfi Sándor) A tavaszt ígérő langyosságban porrá szikkad a sár. (Bársony István) Milyen jó mezítláb járni … az ember a lábával érzi a talajt s a levegőt, és benne gázol a meleg sárban. (Móricz Zsigmond) Söpörjük uccán a sarat, | varrjuk a divathölgy ruháját. (József Attila) || a. Ez az anyag vmire ráfröccsenve v. rászáradva. Csupa sár a cipője, a ruhája. A Rigó sem az volt, aki tegnap este, | Sárral, úti porral szürke színre festve. | Hanem fekete, mint a fekete bogár, Elsikamlott szőrén a fényes napsugár. (Arany János) Már akkor annyi volt a sár a nadrágomon, hogy három fecskefészek kitellett volna belőle. (Gárdonyi Géza) || b. Tapasztásra v. vályognak használt, vízzel hígított, rendsz. agyagos föld. (átvitt értelemben) Sarat köp: köpete telítve van porral. Sárral tapasztja a házat. Szóláshasonlat(ok): (bizalmas) nehéz, mint a sár: aránylag nagy súlya van, nagyon nehéz. Mihály … elérkezettnek látta az időt, hogy sárból készített lakását … deszkával övezett lakással cserélje fel. (Tömörkény István) A libák benéznek az ablakon, ha ugyan lehet, mert az is mind be van tapasztva sárral. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben) Nyomorúságos, szégyenletes, megvetett helyzet, állapot. Sárba → húz vkit, vmit; sárba → ránt vkit; sárba → tipor vkit; a sárban fetreng, hentereg: züllött, erkölcstelen életet él. Hát e falak közt hangozának | Nagy szavaid, oh Kölcsey? | … Nem ő a sírt el nem hagyandja; De lenn, sírjában, nem hiszem, Hogy könnyei ne omlanának Éretted, te az aljasságnak Sarába sűlyedt nemzetem! (Petőfi Sándor) Anyácska … inkább eltaposni engedte volna magát, mint hogy az ő magva visszahulljon abba a sárba és sötétségbe, aminek az ura világát tekintette. (Móricz Zsigmond)
Szólás(ok): megállja a sarat: nehéz körülmények között is helytáll; ld. még kecske.
Szóösszetétel(ek): 1. sárcsepp; sárdágvány; sárdarab; sárellenző; sárepe; sáreső; sárfal; sárfogó; sárfolt; sárfürdő; sárgombóc; sárgöröngy; sárgyúrás; sárgyurma; sárgyúró; sárhágó; sárház; sárkaparó; sárkéreg; sárlé; sármunka; sárpadka; sárszürke; sártakaró; sártapasz; sártapaszték; sártisztító; sártömeg; sárvédő; sárvityilló; 2. bélsár; pokolsár. 3. sártalan.
Sár a Bibliában
Az esőtől felázott talajt nevezzük így (g. pelosz). A B szívesen használja az értéktelenség és a tisztátalanság jelképeként. Széttaposom, mint az utca sarát - mondja a győzelmi ének (2Sám 22,43; Zsolt 18,43). Tírusznak annyi az aranya, mint a sár (Zak 9,3). A hamis tanítókról is azt vallja Péter a példabeszédet idézve, hogy »a megfürdött disznó sárban hempereg« (2Pt 2,22). A bűnöst Isten sárba taszíthatja (Jób 9,31), vagy ahogyan a vakon született emberrel történt: Jézus sarat tett a szemeire, hogy meggyógyuljon (Jn 9,6). A pelosz fölött a fazekasnak van hatalma (Róm 9,21), nemcsak az edénnyé formálásnál, hanem az előkészítő, taposó munkánál is (Ézs 41,25). A h. szó jelentése - tit - tehát az agyagot is magában foglalja, amelyből akár téglát készíthettek (Náh 3,14). Jelenthette a ciszterna iszapját is, amelybe Jeremiás süllyedt (Jer 38,6), vagy amibe a krokodil kúszik (Jób 41,22). Isten kihúzhat belőle (Zsolt 69,15).
Az ember teremtése a föld anyagából és...:
Az →ember származása a →kinyilatkoztatás szerint. - Már az ósz-i kinyilatkoztatásnak határozott tétele, hogy az ember a maga földi és égi környezetével együtt Isten teremtménye (Ter 1-2). Az ~ről a Szentírás vallási tanítás keretében beszél: Isten mindenhatósága mellett utal az ember iránti szeretetére és gondviselő tervére, mely úgy intézte a világ →teremtését, hogy minden elő legyen készítve az ember megjelenésére. Isten az embert a hatodik napon teremtette, saját képmására, olyannak, akivel párbeszédet kezdhet, s akinek átadhatja az uralmat a term. fölött. A teremtés egyúttal utal Istennek az ember fölötti uralmára: az ember →imádással tartozik Istenének, mert egész élete, jövője tőle függ. - A sugalmazott szöveg azonban termtud. szempontból nem múlja felül a korabeli fölfogást és világképet. Az új abban a vallásos szemléletben van, ahogy az embert Istennel fönnálló kapcsolatában látja. A pogány →kozmogóniákban nincs szó igazi teremtésről, de az ember megjelenése ott is kapcsolatos az istenek tevékenységével v. sorsával. A Biblia az ember teremtését alapul veszi ahhoz a →szövetséghez és üdvrendhez, mely Isten külön adománya. Ezért pl. az ún. paradicsomi leírás nem más, mint előrevetített képe az Ábrahámmal és utódaival kötött szöv-nek. - Az ÚSz az ember teremtésének és a kegyelmi rendnek összefüggését még jobban kiemeli azzal, hogy az Atya mindent Krisztusra, a Megváltóra való tekintettel teremt (Kol 1,14-16).
Az emberi lét értelme, melyet a teremtő Isten meghívás formájában tár az ember elé. - Az ~ a szentségre, az emberek és a világ konkrét szolgálatára szól (Róm 9,12). Az ~t Istentől kapja →teremtésekor, amikor Isten a semmiből a létbe hívja őt, hogy →végső célját elérve az Ő örök boldogságának részese legyen. Az ~ ezért a tökéletes szeretetben teljesedik be, Jézus Krisztus és az Ő földi életének követésére szólít, és az Ő új parancsa tartalmazza (Jn 13,34). A meghívás benne és általa történik és egyben részesedés az ő meghívásában (vö. 1Kor 1,9). - Az ~ megmutatja az emberi lét értelmét. Az ember nem létre ítélt lény, nincs eleve életre v. halálra rendelve, hanem a válaszra hivatott. A meghívott elfogadja a maga korlátait, túllép azokon a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a meghívást. A meghívás őrzi a meghívó, a meghívott és a szeretet/szolgálat én-te-mi összefüggését, s ezért nem válhat önközpontúvá. - Aki „test szerint” él, Isten törvényét súlyos tehernek, szabadsága megkötésének, tagadásának érzi. Aki „lélek szerint jár” (Gal 5,16) és szeretetből szolgálni kíván másoknak, Isten törv-ében megtalálja az alapvető és szükséges utat a szabadon választott és megélt szeretet gyakorlásához. Belső sürgetést (de nem kényszert) érez, hogy ne álljon meg a törvény minimumánál, hanem a maga „teljességében” töltse be. Az ~nak ez az útja, amíg itt a földön élünk, bizonytalan és fáradságos, de a kegyelem képessé tesz arra, hogy az →erkölcsi élet választásaiban megfeleljünk hivatásunknak, mely által „fiúk vagyunk a Fiúban.” - A tökéletes szeretetre szóló meghívás, ami nem egyéb, mint a felebaráti szeretet parancsának radikális változata, nem egy szűk kör kiváltsága. Az ~nak alapja a minden emberben élő →tökéletességre törekvés, amely tökéletességnek Jézus szavai szerint egyedül Isten a mértéke (vö. Mt 5,48). **
GS 11-45. - FC 32. - GRS 11. - VS 18.
lélek (héb. ruah, gör. pneuma, lat. anima): életelv (princípium), a test éltető formája, mely a testnek emberi létet ad (D 481). - I. A vallástörténelemben minden népnél föltűnik a ~képzet, az ember tudatos életét biztosító „szellemi” életelv. Annak a minden ősi kultúrában megtalálható meggyőződésnek, mely szerint az élet a halál után nem ér véget, alapja a ~ létezésének ki nem dolgozott fogalma, mely szerint az emberben van valami több, mint a puszta anyag, a puszta test. A szintén egyetemes →halottkultusz valójában a testet túlélő ~nek szólt. - A már határozottabb elgondolások szerint 1. a ~ életerő, mely a fontosabb szervekben (szív, vér, máj, csontok) lakik. A halál után ált. tovább él, ritkábban a testtel együtt meghal, de az élet tartama alatt is elhagyhatja az embert, pl. betegségben v. öntudatlanságban, s bizonyos szert-okkal vissza lehet hozni. - 2. Az én-nek, a gondolkodásnak és az akarásnak a hordozója, önálló élete lehet a szívben v. a fejben, s a halál után új formában él tovább ismeretlen helyen. - 3. Csak laza kapcsolatban van a testtel, alvás közben eltávozik, saját élményei vannak, s a testen kívül is megjelenhet különböző formákban. - 4. A képességeknek megfelelően több, különféle formában él az emberben. - A ~ fogalmában mindig benne volt a testhez képest nagyobb szabadsága is. A gör. mitológiában az emberi ~ megszemélyesítőjét szárnyakkal ábrázolták, neve, →Pszüché, pillangót jelent. -
II. A filozófia az ember szellemi tevékenységéből következtet a szellemi ~ létezésére: vannak olyan magasabb rendű tevékenységek (fogalom-, ítéletalkotás, szellemi értékek megismerése, akarása stb.), melyek az emberben nem lehetnek tisztán a testi funkció következményei, hanem föltételeznek egy belső, szellemi princípiumot, amely az ember szellemi tevékenységeinek hordója. - 1. A ~ fil. fogalmát a gör-ök dolgozták ki, először ők tettek világosan különbséget az ember testi és ~i összetevői között. a) Platón szerint a ~ →idea, mely örökké létezik, nem szorul teremtésre, s csupán idegenbe szakadt vándor a Földön. Szerinte csak a ~ halhatatlan, az emberből minden egyéb értéktelen és elpusztul. Ez a kiindulópontja a későbbi →gnózisnak, mely a test és a ~ éles megkülönböztetése nélkül nem születhetett volna meg. - b) Arisztotelész minden élőlényre érvényes meghatározása szerint a ~ az életképes fizikai test első →entelecheiája (De an. II. 1. p. 412), a ~ a test számára határozott létet adó és célját meghatározó formai ok. A ~ természete szerint a testre van utalva, a testtel létegységet alkot. Arisztotelész szerint tehát a ~ és a test kapcsolata sokkal szorosabb, mint Platónnál. - c) A ~ képességei. A ~ tevékenységeit Platón a vegetatív, az érzéki és az értelmi működésben különbözteti meg. E hármasság a ~ mint életelv fokozatos tökéletesülése: a magasabbrendű ~ föltételezi és magában foglalja az alacsonyabbrendű →lélek képességeit a ~ egységének épségben tartása mellett. Minden élőlénynek egyetlen lelke van, de az különböző képességeket (dünameisz) egyesít magában. Valamennyi élőlény rendelkezik a vegetatív képességgel (to treptikon), mely a növekedés (táplálkozás) és szaporodás jelenségeiben nyilvánul meg, de sajátosan a növényvilág jellemzője. Az állatok a vegetatív képesség mellett rendelkeznek az érzékelés (to aisztétikon), a törekvés (to horektikon) és a helyváltoztatás (to kinétikon kata topon) képességeivel is. -
A Szentírás elmondja az emberről, hogy egyrészt a föld anyagából való, másrészt különbözik az állattól, mert megvan a képessége, sőt az →ember hivatása, hogy Isten szavára szóban és tettben válaszoljon, vagyis Istennel fönnálló tudatos kapcsolata együtt jár létével. Van benne valami, ami nem a föld terméke. Ezt a valóságot konkretizálta a kinyilatkoztatás a szellemi →lélekben. -
Mivel a Szentírás nem akart az ember teremtésének lefolyásáról beszámolni, azért nem kell azt úgy elgondolni, mint a szervetlen földi anyag közvetlen megelevenítését. A →fejlődéselméletet kiterjeszthetjük az →ember származására is, de csak addig, amíg nem ütközik a határozott kinyilatkoztatott igazságba, mely szerint az anyag nem örök, hanem Isten teremtette a benne levő törv-ekkel és a fejlődés lehetőségével együtt, s a szellem nem lehet az anyag produktuma. Isten embert teremtett, nem testet és lelket, amit utólag egyesített. A Szentírás csak jelzi az ember belső létbeli kettősségét. A fejlődést, ill. emberré válást úgy kell elgondolnunk, hogy a teremtő tevékenység mindkettőre kiterjedt. A kinyilatkoztatás az emberről állítja, hogy a földből való, és nem csupán a testről, vagyis a földi eredet az egész embert meghatározza, jóllehet mást jelent az eredet a test és mást a lélek szempontjából. Az igazi keletkezést csak úgy foghatjuk föl, mint a testi lénynek önmaga fölé emelkedését, önmaga transzcendenciáját, s éppen ehhez kellett a teremtő erő. Amikor a tudattalan élőlény szellemi világosságot, lelket kap, nem valami külső valóság szorul bele, hanem belülről épül ki az öntudat, mely minden szellemi képesség ellenére testi öntudat marad. A folyamat aktív jelenség, de az élőlény ezt a többletet nem adhatja magának. Csak az abszolút lét képesítheti erre, mely mint isteni teremtő jelen van mindenütt, mindent fönntart és működésre késztet. A teremtmény csak úgy múlhatja fölül magát, ha az isteni ok belülről fejti ki hatását, s mégsem válik a teremtmény belső alkotóelemévé. Ha ilyen lenne, akkor a teremtmény már birtokolná azt, amihez csak önmaga felülmúlása árán jut el. Végül az isteni hatást nem szabad úgy szemlélni, mint ami a teremtményi okság mellett működik, és olyat hoz létre, amiben a teremtménynek nincs része. Itt egységes akció van, amiből a teremtményt túlszárnyaló hatás jön létre. A fejlődéselméletet csak így értelmezhetjük és csak így alkalmazhatjuk az emberre. Isten a belső erőt emeli föl és képesíti arra, hogy többet hozzon létre, mint amit magától adhatna. Mivel az ember testi lény, az ilyen kibontakozás térben és időben játszódott le, azért a termtud. is foglalkozhat vele, de csak a külső jelenségeket vizsgálhatja és elemezheti. A teljes okság kikutatása a fil. és a teol. körébe tartozik. Az emberi szellem és öntudat megjelenése tehát az anyagi létnek olyan önmaga fölé való emelkedése volt, amit csak a Teremtő beavatkozásával magyarázhatunk. Itt az élő anyag elérte végső képességét, a tudat hordozását, azért az élettani fejlődés leállt. Ez az oka annak is, hogy az ember megmaradt egységes fajnak, s a külső adottságokhoz való alkalmazkodásban most már inkább szellemi erőit és aktivitását használja föl, nem átalakulásával válaszol rá. Ha az embert így beleállítjuk a földi élet egységébe és a teremtés egészébe, akkor az assz. teremtésének képét sem kell termtud. közlésnek vennünk, hanem vallási tanításnak. A kétneműség végigvonul az élők világán, az emberben azonban ez is túlnő az élettani célon, a szaporodás biztosításán. A tudatos szeretet és a személyes kibontakozás alkalmává válik a házasságban és a családban. A szentírási kép ezt az elgondolást akarja kifejezni. G.F.
Mivel a Szentírás nem akart az ember teremtésének lefolyásáról beszámolni, azért nem kell azt úgy elgondolni, mint a szervetlen földi anyag közvetlen megelevenítését. A →fejlődéselméletet kiterjeszthetjük az →ember származására is, de csak addig, amíg nem ütközik a határozott kinyilatkoztatott igazságba, mely szerint az anyag nem örök, hanem Isten teremtette a benne levő törv-ekkel és a fejlődés lehetőségével együtt, s a szellem nem lehet az anyag produktuma. Isten embert teremtett, nem testet és lelket, amit utólag egyesített. A Szentírás csak jelzi az ember belső létbeli kettősségét. A fejlődést, ill. emberré válást úgy kell elgondolnunk, hogy a teremtő tevékenység mindkettőre kiterjedt. A kinyilatkoztatás az emberről állítja, hogy a földből való, és nem csupán a testről, vagyis a földi eredet az egész embert meghatározza, jóllehet mást jelent az eredet a test és mást a lélek szempontjából. Az igazi keletkezést csak úgy foghatjuk föl, mint a testi lénynek önmaga fölé emelkedését, önmaga transzcendenciáját, s éppen ehhez kellett a teremtő erő. Amikor a tudattalan élőlény szellemi világosságot, lelket kap, nem valami külső valóság szorul bele, hanem belülről épül ki az öntudat, mely minden szellemi képesség ellenére testi öntudat marad. A folyamat aktív jelenség, de az élőlény ezt a többletet nem adhatja magának. Csak az abszolút lét képesítheti erre, mely mint isteni teremtő jelen van mindenütt, mindent fönntart és működésre késztet. A teremtmény csak úgy múlhatja fölül magát, ha az isteni ok belülről fejti ki hatását, s mégsem válik a teremtmény belső alkotóelemévé. Ha ilyen lenne, akkor a teremtmény már birtokolná azt, amihez csak önmaga felülmúlása árán jut el. Végül az isteni hatást nem szabad úgy szemlélni, mint ami a teremtményi okság mellett működik, és olyat hoz létre, amiben a teremtménynek nincs része. Itt egységes akció van, amiből a teremtményt túlszárnyaló hatás jön létre. A fejlődéselméletet csak így értelmezhetjük és csak így alkalmazhatjuk az emberre. Isten a belső erőt emeli föl és képesíti arra, hogy többet hozzon létre, mint amit magától adhatna. Mivel az ember testi lény, az ilyen kibontakozás térben és időben játszódott le, azért a termtud. is foglalkozhat vele, de csak a külső jelenségeket vizsgálhatja és elemezheti. A teljes okság kikutatása a fil. és a teol. körébe tartozik. Az emberi szellem és öntudat megjelenése tehát az anyagi létnek olyan önmaga fölé való emelkedése volt, amit csak a Teremtő beavatkozásával magyarázhatunk. Itt az élő anyag elérte végső képességét, a tudat hordozását, azért az élettani fejlődés leállt. Ez az oka annak is, hogy az ember megmaradt egységes fajnak, s a külső adottságokhoz való alkalmazkodásban most már inkább szellemi erőit és aktivitását használja föl, nem átalakulásával válaszol rá. Ha az embert így beleállítjuk a földi élet egységébe és a teremtés egészébe, akkor az assz. teremtésének képét sem kell termtud. közlésnek vennünk, hanem vallási tanításnak. A kétneműség végigvonul az élők világán, az emberben azonban ez is túlnő az élettani célon, a szaporodás biztosításán. A tudatos szeretet és a személyes kibontakozás alkalmává válik a házasságban és a családban. A szentírási kép ezt az elgondolást akarja kifejezni. G.F.
Az Ember hivatása:
Az emberi lét értelme, melyet a teremtő Isten meghívás formájában tár az ember elé. - Az ~ a szentségre, az emberek és a világ konkrét szolgálatára szól (Róm 9,12). Az ~t Istentől kapja →teremtésekor, amikor Isten a semmiből a létbe hívja őt, hogy →végső célját elérve az Ő örök boldogságának részese legyen. Az ~ ezért a tökéletes szeretetben teljesedik be, Jézus Krisztus és az Ő földi életének követésére szólít, és az Ő új parancsa tartalmazza (Jn 13,34). A meghívás benne és általa történik és egyben részesedés az ő meghívásában (vö. 1Kor 1,9). - Az ~ megmutatja az emberi lét értelmét. Az ember nem létre ítélt lény, nincs eleve életre v. halálra rendelve, hanem a válaszra hivatott. A meghívott elfogadja a maga korlátait, túllép azokon a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a meghívást. A meghívás őrzi a meghívó, a meghívott és a szeretet/szolgálat én-te-mi összefüggését, s ezért nem válhat önközpontúvá. - Aki „test szerint” él, Isten törvényét súlyos tehernek, szabadsága megkötésének, tagadásának érzi. Aki „lélek szerint jár” (Gal 5,16) és szeretetből szolgálni kíván másoknak, Isten törv-ében megtalálja az alapvető és szükséges utat a szabadon választott és megélt szeretet gyakorlásához. Belső sürgetést (de nem kényszert) érez, hogy ne álljon meg a törvény minimumánál, hanem a maga „teljességében” töltse be. Az ~nak ez az útja, amíg itt a földön élünk, bizonytalan és fáradságos, de a kegyelem képessé tesz arra, hogy az →erkölcsi élet választásaiban megfeleljünk hivatásunknak, mely által „fiúk vagyunk a Fiúban.” - A tökéletes szeretetre szóló meghívás, ami nem egyéb, mint a felebaráti szeretet parancsának radikális változata, nem egy szűk kör kiváltsága. Az ~nak alapja a minden emberben élő →tökéletességre törekvés, amely tökéletességnek Jézus szavai szerint egyedül Isten a mértéke (vö. Mt 5,48). **
GS 11-45. - FC 32. - GRS 11. - VS 18.
lélek (héb. ruah, gör. pneuma, lat. anima): életelv (princípium), a test éltető formája, mely a testnek emberi létet ad (D 481). - I. A vallástörténelemben minden népnél föltűnik a ~képzet, az ember tudatos életét biztosító „szellemi” életelv. Annak a minden ősi kultúrában megtalálható meggyőződésnek, mely szerint az élet a halál után nem ér véget, alapja a ~ létezésének ki nem dolgozott fogalma, mely szerint az emberben van valami több, mint a puszta anyag, a puszta test. A szintén egyetemes →halottkultusz valójában a testet túlélő ~nek szólt. - A már határozottabb elgondolások szerint 1. a ~ életerő, mely a fontosabb szervekben (szív, vér, máj, csontok) lakik. A halál után ált. tovább él, ritkábban a testtel együtt meghal, de az élet tartama alatt is elhagyhatja az embert, pl. betegségben v. öntudatlanságban, s bizonyos szert-okkal vissza lehet hozni. - 2. Az én-nek, a gondolkodásnak és az akarásnak a hordozója, önálló élete lehet a szívben v. a fejben, s a halál után új formában él tovább ismeretlen helyen. - 3. Csak laza kapcsolatban van a testtel, alvás közben eltávozik, saját élményei vannak, s a testen kívül is megjelenhet különböző formákban. - 4. A képességeknek megfelelően több, különféle formában él az emberben. - A ~ fogalmában mindig benne volt a testhez képest nagyobb szabadsága is. A gör. mitológiában az emberi ~ megszemélyesítőjét szárnyakkal ábrázolták, neve, →Pszüché, pillangót jelent. -
II. A filozófia az ember szellemi tevékenységéből következtet a szellemi ~ létezésére: vannak olyan magasabb rendű tevékenységek (fogalom-, ítéletalkotás, szellemi értékek megismerése, akarása stb.), melyek az emberben nem lehetnek tisztán a testi funkció következményei, hanem föltételeznek egy belső, szellemi princípiumot, amely az ember szellemi tevékenységeinek hordója. - 1. A ~ fil. fogalmát a gör-ök dolgozták ki, először ők tettek világosan különbséget az ember testi és ~i összetevői között. a) Platón szerint a ~ →idea, mely örökké létezik, nem szorul teremtésre, s csupán idegenbe szakadt vándor a Földön. Szerinte csak a ~ halhatatlan, az emberből minden egyéb értéktelen és elpusztul. Ez a kiindulópontja a későbbi →gnózisnak, mely a test és a ~ éles megkülönböztetése nélkül nem születhetett volna meg. - b) Arisztotelész minden élőlényre érvényes meghatározása szerint a ~ az életképes fizikai test első →entelecheiája (De an. II. 1. p. 412), a ~ a test számára határozott létet adó és célját meghatározó formai ok. A ~ természete szerint a testre van utalva, a testtel létegységet alkot. Arisztotelész szerint tehát a ~ és a test kapcsolata sokkal szorosabb, mint Platónnál. - c) A ~ képességei. A ~ tevékenységeit Platón a vegetatív, az érzéki és az értelmi működésben különbözteti meg. E hármasság a ~ mint életelv fokozatos tökéletesülése: a magasabbrendű ~ föltételezi és magában foglalja az alacsonyabbrendű →lélek képességeit a ~ egységének épségben tartása mellett. Minden élőlénynek egyetlen lelke van, de az különböző képességeket (dünameisz) egyesít magában. Valamennyi élőlény rendelkezik a vegetatív képességgel (to treptikon), mely a növekedés (táplálkozás) és szaporodás jelenségeiben nyilvánul meg, de sajátosan a növényvilág jellemzője. Az állatok a vegetatív képesség mellett rendelkeznek az érzékelés (to aisztétikon), a törekvés (to horektikon) és a helyváltoztatás (to kinétikon kata topon) képességeivel is. -
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.
Ter 1.2
A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Ter 1.3
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Ter 1.4
Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
Ter 1.5
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
Ter 1.6
Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett.
Ter 1.7
Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket.
Ter 1.8
Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap.
Ter 1.9
Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt.
Ter 1.10
Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.11
Akkor megint szólt Isten: "Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön." Úgy is lett.
Ter 1.12
A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.13
Este lett és reggel: a harmadik nap.
Ter 1.14
Akkor megint szólt Isten: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától.
Ter 1.15
Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet." Úgy is lett.
Ter 1.16
Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is.
Ter 1.17
Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött,
Ter 1.18
s válasszák el a világosságot meg a sötétséget.
Ter 1.19
Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Ter 1.20
Isten szólt: "A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak". Úgy is történt.
Ter 1.21
Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.22
Isten megáldotta őket és így szólt: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön."
Ter 1.23
Este lett és reggel: az ötödik nap.
Ter 1.24
Aztán szólt Isten: "Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint." Úgy is történt.
Ter 1.25
Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.26
Isten újra szólt: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog."
Ter 1.27
Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.
Ter 1.28
Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog."
Ter 1.29
Azután ezt mondta Isten: "Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.
Ter 1.30
A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok." Úgy is történt.
Ter 1.31
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Ter 2
Ter 2.1
Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt.
Ter 2.2
Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ter 2.3
Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.
Ter 2.4a
Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.
Ter 2.4b
Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,
Ter 2.5
még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
Ter 2.6
Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
Ter 2.7
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Ter 1.2
A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Ter 1.3
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Ter 1.4
Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
Ter 1.5
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
Ter 1.6
Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett.
Ter 1.7
Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket.
Ter 1.8
Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap.
Ter 1.9
Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt.
Ter 1.10
Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.11
Akkor megint szólt Isten: "Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön." Úgy is lett.
Ter 1.12
A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.13
Este lett és reggel: a harmadik nap.
Ter 1.14
Akkor megint szólt Isten: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától.
Ter 1.15
Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet." Úgy is lett.
Ter 1.16
Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is.
Ter 1.17
Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött,
Ter 1.18
s válasszák el a világosságot meg a sötétséget.
Ter 1.19
Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Ter 1.20
Isten szólt: "A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak". Úgy is történt.
Ter 1.21
Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.22
Isten megáldotta őket és így szólt: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön."
Ter 1.23
Este lett és reggel: az ötödik nap.
Ter 1.24
Aztán szólt Isten: "Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint." Úgy is történt.
Ter 1.25
Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Ter 1.26
Isten újra szólt: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog."
Ter 1.27
Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.
Ter 1.28
Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog."
Ter 1.29
Azután ezt mondta Isten: "Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.
Ter 1.30
A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok." Úgy is történt.
Ter 1.31
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Ter 2
Ter 2.1
Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt.
Ter 2.2
Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ter 2.3
Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.
Ter 2.4a
Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.
Ter 2.4b
Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,
Ter 2.5
még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
Ter 2.6
Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
Ter 2.7
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése