2022.12.26. Teremtés 2.0 - A tenger hangja

2022 Szenteste. Az én választásomra újra megnéztük Giuseppe Tornatore 1998-as filmjét, Az óceánjáró zongorista legendáját, melynek operatőre Koltai Lajos volt, zenéjét pedig Ennio Morricone szerezte. 

Korábban is ajánlottam már karácsonyi filmnek, Egy jó történet többet ér egy trombitánál címmel.

“Egyik nap a Déli pályaudvari, majd másnap a Széll Kálmán téri villamosmegállóban tangóharmonikázott egy hajléktalan férfi, a hangszerére rá volt írva nagybetűkkel, hogy ELADÓ.”  

A film nézésének legutóbbi aktualitása pedig az öcsém három évvel ezelőtti halála volt. 

“Különös és szomorú analógiája az életnek, hogy éppen aznap intéztem az 59 évesen elhunyt öcsém temetését a Szilágyi Erzsébet fasor Nyúl utcai megállója közelében és kaptam meg a temetkezési cégtől a kis ezüst trombitás nyakláncát egy borítékban.

Egy ilyen magánéleti dráma még érzékenyebbé teszi tisztánlátásunkat. A “KőkeményValóság” jön szembe ilyenkor és szinte letaglózza az embert. Meghal egy számunkra fontos kedves családtag, a testvérünk és részvétnyilvánításokat fogadunk, de közben súlyos számlákat kell fizetnünk, beszerzendő igazolásokat hitelesíttetnünk…, nincs idő elérzékenyülni… A sírásnak csak neki próbálunk futni, de nem jön a könny, csak a torkunkban levő csomó fojtogat.

Majd szembejött velem a következő megállóban, a Széll Kámán téren ez a látvány.

Hazajöttem és letöltöttem képet, kinagyítva róla a lényeget, a hajléktalan férfit, a hangszerére rá volt írva nagybetűkkel, hogy ELADÓ. A celjuta szatyorban kiváltatlan receptek. Zacskókba csomagolt lábbal, egy felfordított festékes vödrön ülve a zenéjéért alamizsnát remélt.” (A teljes cikk)

..........

Lám 2022 Szentestéjén Az óceánjáró zongoristája nézése közben már megint a Teremtés témájánál kötök ki, Isten megnyilvánulási késztetésén, mint az előző a Sár és a Teremtés c. elmélkedésemben. 

“Lenni vagy nem lenni!?”

Teremtés 2.0

 

A Teremtés 2.0 viszont a “Lenni vagy nem lenni!?” kérdésének már egy következő fokozata. Amikor az Isten  Emberalakban akar testet ölteni.

Felveszi a földi léthez szükséges egyik jelmez-szkafandert az égi jelmeztárból  és becipzározva magát egy ember életnyi időre alászáll a Földre. Eljátssza a szerepet, amit aztán az Ember-Isten szabad akaratából kiválasztott az Univerzális Teremtéstörténetből…, amit a megnyilvánulni vágyó EgyIsten anno bele súgott a fülébe a megtestesülés előtt és még a biztonság kedvéért előtte megmutatja, belevetíti a tudatába azt a gravitációs erővel vonzó földi szépséget, ami miatt - szintén szabad akaratából - felvállalja azt az egy bizonyos drámát a végtelen sok közül. (Számomra az Univerzum az Egy végtelen számú verzióját jelenti.)

“A család csírája anyád vágyódásában rejlik.” (Khalil Gibran)

Ahogy az óceánjáró zongoristáját - 1900-at - várná a siker, ha leszállna a hajóról, de sokáig nem vonzza őt egyáltalán a part, míg nem egyszer egy lány tekintete igézi meg…

...akit az egyik jelenetben rajongók és újságírók-fotósok hada vesz körül a zuhogó esőben a hajó tatján.

• Hé, mit csinál itt magában, számolja a hullámokat?

• A kapitány mondta, hogy hamarosan átkelünk a Ráktérítőn.

• Végre láthatunk valamit. A tenger naponta tízszer változtatja a színét.

• Többször. Egész nap itt tudnék állni és nézni.

• A földművesek egyáltalán nem nézik a tengert. Félnek tőle. Legalábbis ezt hallottam.

• Ez nem igaz. Egyszer azt mondta nekem apám, hogy hallotta a tenger hangját.

• Valóban? És mit mondott?

• Nem mondhatom el. Titok.  És a titkokat meg kell tartani.

Aztán elhangzik az az egy szó, ami minden partra érés előtt egy valakiből tör elő: 

Amerika!

• Hölgyem! Siet? Elnézést hölgyem. Beszélnem kell önnel! Az apjával találkozik, igaz?

• Igen. Honnan tudja?

• Azt hiszem, találkoztam vele. Ezen a hajón, pár évvel ezelőtt.

• Nem hiszem, hogy ugyanezzel a hajóval ment volna.

• Biztos vagyok benne hogy ezzel.

• Volt harmónikája?

• Együtt játszottunk. Nem tudom, hogy emlékszik-e még rám, de szeretném üdvözölni.

• Rendben, átadom. De honnan tudja, hogy én ki vagyok? Ez elég különös, nem?

• Titok. És a titkokat meg kell tartani. Még ha az apja akkor másképp is gondolta.

• Sok szerencsét! 

• Köszönöm! Önnek is!

• Jöjjön és látogasson meg egy nap. A Mott utca 27-ban lakunk. Az apám nyitott egy halboltot.

• Talán.

Hallottam néhány érdekességet a tenger hangjáról:

Az egyik érdekesség, hogy a tengerrel nem rendelkező országok lakói sokkal depressziósabbak.

A másik pedig, hogy tengerzúgás is benne van a Föld 7,83 Hz-es Schuman rezgésében (egyébként annak a szinte "gyomorból" felhangzó OM hangnak a frekvenciája is ez).

Ha erről rezgésről az embert lekapcsolnák - pl. egy Faraday-kalitkába ültetve napokra - , akkor meghalna. (Ezek alapján a börtönök lakói, de a panellakásokban élők is jelentősen le vannak ilyetén módon árnyékolva. Az ÉLET jeleinek hullámhossza nem-igen hatol át a vasbeton rácsozatán.)

S ha már zene: 

A normál zenei A hang frekvenciája 1982 óta 440 Hz („concert pitch"); a zenekarok erre hangolnak. Érdekesség, hogy 1895-ig ez 415 Hz (historikus A), 1938-ig 435 Hz (bécsi A), ami már 1982-ig is 440 Hz volt.A csecsemő kb. 20 kHz-ig képes hallani a hangokat, de a korral ez a felső határ csökken, akár 6-8 kHz-ig vagy az alá is.Európában a váltakozó áram frekvenciája 50 Hz (a zenei G hanghoz közeli frekvencia), Amerikában és Japánban 60 Hz.

Aztán főhősünk egyszer csak mégis elszánja magát, s végül félúton hajó és a part közt megáll majd visszafordul. Erről szól az utolsó monológja:

• Minden teljesen rendben volt azon a hajóhídon, és is remek voltam a felöltőmben.Jól szerepeltem, és nem voltak kételyeim, le akartam szállni. Nem ezzel volt a baj. Nem az állított meg, amit láttam. Hanem az, amit nem láttam. Érted ezt? Amit nem láttam. Ebben a burjánzó városban volt minden, csak a végét nem láttam sehol. Volt ott minden. De nem volt vége. Nem láttam azt, hogy mindez hol ér véget. A világ végét.

• Vegyünk egy zongorát. Elkezdődnek a billentyűk, végetérnek a billentyűk. Tudod, hogy nyolvannyolc van belőlük és senki sem mondhat mást. És azon a nyolvannyolc billentyűn a zene, amit létrehozhatsz, végtelen. Ez tetszik nekem. Ez képes éltetni.

• De te elindítasz azon a hajóhídon, és kigördítesz elém egy billentyűzetet, millió és millió billentyűvel és az az igazság, Max, hogy nincs végük az a billentyűzet végtelen. De ha az a billentyűzet végtelen, nincs zene, amit eljátszhatnál rajta.

• Rossz padon ülsz. Az a zongora Istené. Krisztusom, láttad az utakat, csak az utakat? Hogy bírod ki ott lent? Ezernyi volt belőlük! Hogy tudsz csak egyet választani? 

• Egy asszony, egy ház,egy darab saját föld, egy tájat nézni körülötted, egyféleképp meghalni. Az egész világ rád nehezedik, anélkül, hogy tudnád, hol végződik.

• Sosem féltél, hogy szétszakadsz, csak attól hogy erre gondolsz, az élet iszonyú nagyságára?

• Én ezen a hajón születtem. A világ elment mellettem, de egyszerre kétezer ember. És voltak itt kívánságok, de sosem több, mint ami elfér egy hajón, az orr és a tat között. Lejátszottad a boldogságodat egy zongorán, ami nem volt végtelen. Én így tanultam meg élni.

• A szárazföld számomra egy túl nagy hajó. Egy túl gyönyörű nő. Egy túl hosszú út. Túl erős parfüm. Zene, amit nem tudom, hogy játszak. Nem tudok leszállni erről a hajóról. 

• Legfeljebb kiléphetek az életemből. Végül is, olyan mintha sosem léteztem volna az emberek számára.

• Te vagy a kivétel, Max. Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy itt vagyok. Kisebbség vagy. Jobb, ha hozzászoksz. Bocsáss meg nekem, barátom. De én nem szállok le.

• Max. Látom a jelenetet odafönn. Néhány szerencsétlen srác egy listán keresi a nevem, de nem találja. Mit mondott, mi a neve? Nineteen Hundred. Niemann, Nightingale, Ninestock, Nittledeen. Tudja, uram, én egy hajón születtem.

• Születtem, éltem és meghaltam egy hajón, talán ott vagyok jegyezve…

Lost Boys Calling című dalát Roger Waters énekli a film végén, a Mott utcát is említve  benne.