2022.12.21. A fény születése napján - avagy nevünkben az elhívásunk/hivatásunk?!

 

A fényről a legmélyebb sötétség napjaiban

“Íme az ige testté lett” (János evangéluma)

A fény születésének napja minden évben december 21. környékén van.

A St. Martin in the Fields templom bejárata előtt Londonban

2016-ban az egyik barátunk éppen egy éves kisfiának az első jelentős szava a "gyertya" volt.

Náluk így az adventi koszorún az első gyertya egy kicsi gyermek szavára világlott fel, a maga 1 lux fényerejével.

Korábban pedig az Apollo 8-ról láttam egy dokumentumfilmet.

1968. december 21-én indult el az Apollo–8 Saturn-5 hordozórakétával Cape Canaveralból. December 22-én pályára állt a Hold körül, majd 10 keringés után elindult vissza. December 27-én a visszatérő kapszula leszállt a Csendes-óceánon.

50-50 % volt annak az esélye, hogy a három űrhajós túléli az akciót. A feletteseik politikai okokból gyorsították meg a programot. Sikerült a Földön egyébként kipróbálatlan manőver, és a Holdat tízszer megkerülték. A kilencedik alkalommal már nem is a Holdat, hanem a Földet nézték az ablakhoz tapadva. Lowell kapitány elővette a Bibliát – mert azt azért vitték magukkal -, és felolvasta a Teremtés Könyvének első mondatait.

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: “Legyen világosság”, és világos lett."

Az fogalmazódott meg benne, hogy a világűr legszínesebb bolygóját látja, ahol egy őszibarack bolyhai méretének megfelelő vastagságban létezik az élet, és hogy az itt élő lényeknek testvériségben kellene létezni. Amerika a hidegháború és a vietnámi háború kellős közepén élt. Megölték Kennedyt és a néger polgárjogi harcost, Martin Luther Kinget.

Az Apollo 8 parancsnoka visszatérése után egy teljesen ismeretlen embertől kapta az elismerést: az ő tettük volt az 1968-as év egyetlen jócselekedete. Ezt tartotta élete legnagyobb dicséretének.

Amint a Fényhez kerestem anyagot, emlékeztem rá, hogy Török Sándor mesekönyvében, a Kököjszi és Bobojszában a törpék a szivárványon csúsztak le. Úgy gondoltam, ezzel illusztrálom majd a fény egyik játékát.

Aztán elölről kezdtem az olvasást, és felfedeztem, hogy a Teremtés könyve van elbújtatva ebben a mesekönyvben. Az első három fejezet egészen pontosan a fény születéséről, az ember-gyerek, mint fénylény megtestesüléséről szól.

“A törpék fejedelme – ez is olyan volt, mint a többi, csak egy fejjel kisebb – esernyőjét maga fölé tartva, a ház tornyának tetején állott. Akkora esernyője volt, mint egy gombostű feje. Állott a torony tetején és vizsgálta, hogy mi történik, nem kell-e valahová aláküldeni egy-kettőt a törpék közül.

Mert ugyebár, valahányszor lent a földön gyerek születik, lejön hozzá egy-két törpe az égből, hogy mulattassa a kicsit. Amint ott áll a törpék fejedelme a toronyban, hát látja, hogy a jó isten szempillantása elindul és helyet keres odalent egy kisgyerek számára. Hopp, már meg is találta! Ebben a pillanatban mondták odalent a néni meg a bácsi, hogy „egy kisgyerek kellene ide!”

Nosza – kiabálta a törpék fejedelme – hóha hé, ki a soros? Indulni kell! 

Lent a kapuban állott a strázsa. Akkora volt ez a kapu, mint egy jókora almamag A strázsa meg elővette a nagy kapcsos könyvet – olyan nehéz volt ez a könyv mint egy fecskesóhajtás, képzeljétek! – s kiolvasta belőle a két kis törpe nevét, akinek indulni kell alá a földre. Kököjszinek hívták az egyiket, Bobojszának a másikat.

Kököjszi és Bobojsza volt a legtréfásabb törpe az egész birodalomban.

Egy jókora láda mindenféle álmot vittek magukkal, meg egy csomó nótát és mesét, hátizsákban.

Az eső közben elállott, a szivárvány hajolt végig az ég és a föld között. A fejedelem kiabált föntröl.

–    Siessetek már!

–    Rakjátok – sürgette őket a raktáros törpe, aki itt az álmokat, nótákat és meséket számon tartotta…. Csak vigyázzatok, ne törjön össze semmi az az úton!

Sietve megköszönték a raktáros törpék fáradtságát, aláírták a raktárkönyvet, az volt az elismervényben: mi alulírott törpék, Kököjszi és Bobojsza, elismerjük, hogy átvettünk kilencmillió álmot, tizenegymillió nótát és hatvannégyezer mesét – s kezet fogtak a raktárossal.

Felrohantak a fejedelemhez, aki elbúcsúzott tőlük.

–    Kököjszi és Bobojsza – mondta nagyon komolyan – tudjátok, mit kell tennetek!

Törpei hatalmatoknál fogva nektek kell gondoskodni arról, hogy odalent a kicsinek, akinek még neve sincs, öröme teljék az életben. Megértettétek?

–    Megértettük, kedves fejedelem….

A fejedelem kétfelől arcon csókolta őket és egyúttal a fülükbe súgta mi legyen a kisgyerek neve. Ezek bólintottak.

Meglátta Kököjszi a szivárványt.

Hopp! Kacsintott Bobojszának. Jól értették ők egymást, nem sok szó kellett hozzá. Bobojsza is kacsintott a szivárványra: hát ezért csak nem haragszik meg a Jóisten!…

Persze hogy nem.

Sietve eloldottak a szivárványból néhány szálat – kéket vöröset, sárgát, zöldet, minden színből egy-egy kis fonalat – összesodorták s hajrá, lecsúsztak rajta a földre. Még daloltak is fennen, Kököjszi vékonyan, Bobojsza vastagon.”

...

A gyeremek névadása kereszteléssel - Keresztelő Szent János ünnepéhez is kötődik, mely az évkörben éppen oppozicióban van Jézus születésével.

A két kis törpe - Kököjszi és Bobojsza számomra a két arkangyalt, Gábrielt Isten Hírvivőjeként  és Mihályt a Fény Hercege minőségében - jelenti. 

Őáltalunk tudta meg Mária is a fia nevét és sorsát/hívatását. 

Mária-Jézus az évkörben

Nevünkben a hívatásunk!?

"A mi sorsunk. Keresztelő János születése, halála és élete valamennyiünk sorsának mintája. Mindenki valamiért született. Boldog az az ember, aki megsejti, miért teremtette őt az Isten. 

Romano Guardini írja: 

„Minden újszülöttnek a születése pillanatában a fülébe súgnak egy szót, amely csak az övé. Életünk nem más, mint lázas kutatás, hogy feltárjuk e szó értelmét. Az örök Bíró is ezt a szót kéri majd számon tőlünk.”

Istenem, melyik volt az a szó, amelyet születésem pillanatában a fülembe súgtál? 

Van, aki azért született, hogy könnyítsen mások szenvedésén, vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy imára kulcsolt kezek legyenek ebben a pogány világban. Vianney Szent János megértette: ő arra született, hogy feloldozó kéz legyen. Lisieux-i Kis Szent Teréz azért, hogy szeretet legyen az egyház szívében. Mindenki valamiért született. Az ember csak akkor lehet megelégedett, ha megérti, miért született, Ez képes értelmet adni életének. Van a lélektanban egy vizsgálati módszer, amelyet a „befejezetlen mondatok tesztjé”-nek hívnak. Egy sor megkezdett mondatból áll, melyeket be kell fejezni. A mi megkezdett mondatunk talán így kezdődhetnék: „Azért születtem, hogy legyek …szeretet az egyház szívében, …könny a szenvedők szemében, …simogató kéz a kórteremben, …népem vigasztalója, … az ifjúság nevelője …” Gyakran kell ismételgetnem e mondatot, hogy mélyen belevésődjék a lelkembe.

Mindenki akkor hal meg, amikor elvégezte küldetését. 

Ez lehet kora gyermekkorban, mint a betlehemi csecsemők, fiatal korban, mint Kaszap István, vagy késő öregkorban, mint II. János Pál pápa. Isten szemszögéből mindenki akkor hal meg, amikor elvégezte azt, amiért született. Ez az alapja Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja című regényének. A Peruban leszakadt híd öt ember halálát okozta. Juniper (ejtsd: Dzsuniper) atya felgöngyöli életüket, és megállapítja: valamennyiük élete kész egész volt.

Életünk. Milyen a mi életünk? 

Mint Keresztelő Jánosé. Tele reménnyel, ígérettel az induláskor, kitöltve munkával teljében, de kételyekkel terhelt minden fázisában. Néha megkérdezzük: érdemes volt? Ilyenkor tegyünk úgy, mint János tette: az Úrtól kérjünk választ! Ő tudja csak eloszlatni kételyeinket.

Kérdezzük meg gyakran magunktól: hű vagyok-e hivatásomhoz? 

Életfeladatunk teljesítésében találkozunk Jézussal? Mi több, akkor másoknak is képesek leszünk megmutatni Őt. Mint ahogy János is megmutatta a népnek az Isten Bárányát.

A mai ünnep legyen számunkra a kérdésfelvetés ideje!

Kérdezzünk rá életünk értelmére, hivatásunkra! Tudatosítsuk magunkban azt a szót, amelyet Isten fülünkbe súgott születésünk vagy öntudatra ébredésünk pillanatában!

Csendüljön meg lelkünkben az Úr szava, amellyel prófétáját bátorította: 

„Ne félj, én teremtettelek, enyém vagy, szeretlek, örök élettel ajándékozlak meg téged!” Ígéretének hitelesítésére, szavatolásként Egyszülött Fiát küldte a földre. Örömmel valljuk: Ő az Úr! Merjük bizalommal rábízni életünket! Ámen. 

Forrás: talita.hu