2023.02.08. Utazás
„Én ugyan egy bizonyos és látszatra egyszerinek tűnő napkeleti zarándoklathoz csatlakoztam – ám ez a menet a valóságban, a szó magasabb és igazibb értelmében nem pusztán az én jelenlegi napkeletre tartó menetemet foglalja magába, hanem ez a hívő és önátadó lelkekből rekrutálódó és napkeletre, a fény honába tartó menet szakadatlanul és örökké, századok végeláthatatlan sora óta mindvégig úton volt a Fény és a csoda felé, úgyhogy mi, testvérek külön-külön, és minden egyes csoportunk, sőt egész zarándokseregünk és e sereg hatalmas vonulása is egy-egy hullám volt csupán Kelet felé, szülőhonuk felé tartó lelkek, hazaigyekvő szellemek örök áramában.” (H.Hesse)
Volt egy időszak, úgy 10-15 évvel ezelőtt, hogy boldog-boldogtalan Caminot járt.
Tucatszám jelentek meg könyvek, filmek a témában. Jónéhány barát is járta/járogatta a hagyományos és a magyar változatát. Volt aki többrészletben, volt aki többször is.
A fizikai korlátozottságomat figyelembe véve én nemigen válallalkozhattam ilyen utakra, de a szellemi része nagyon is foglalkoztatott.
Mit keresnek és mit találnak meg az útrakelők? Miért kell ehhez a fizikai próbatétel, gyötretés?
Arra jöttem rá, hogy vannak, akik csak a fizikai kimerültség legvégső állapotában tudják elengedni az egójukat. Amikor ájulatba kerülve, már nem tudnak magukról, akkor találja meg őket a testreszabott üzenet, hogy valójában miért is élnek itt és most, s mi az ő küldetésük valójában.
Így bakancshúzás helyett, a monitor elé ülve, feldolgoztam egy igazán szellemi Caminot, Hermann Hesse Napkeleti utazás c. művével, több változatban is.
https://docs.google.com/presentation/d/113DQU1kceLZcrp_fnKbNiEOaaFsqpWVWcLQrl1Gpzss/edit?usp=sharing
A pusztai farkas és Az üveggyöngyjáték 1927 és 1929 között írta Hesse ezt az elbeszélését, amelynek a tárgya ezúttal is az önmegismerés: az utazás a benső én, az egyéniség legmagasabb rendű állapota felé.
Az egész földet behálózó titkos szövetség tagjai nem sokkal a nagy háború után elhatározzák, hogy zarándokútra indulnak a mesés keletre.
A kezdeti lelkesedés és önfeledt ünnepségsorozat után megérkeznek a morbiói völgybe, s itt vesz döntő fordulatot a sorsuk…
Az egyik életrajznak szánta a Nobel-díjas Üveggyöngyjátékba ezt az írást Hesse.
ÉLETRAJZ - ÉLETÚT - ÉLETFILM
Anno egy nagyon érdekes szellemi játékra akadtam az Üveggyöngyjáték olvasása kapcsán.
A szabadság napjaira, éveire a Kasztáliában tanuló diákoknak az volt a feladata, hogy rendre ÉLETRAJZOT kellett írni: egy úgynevezett életírást, azaz egy kitalált s tetszés szerinti korba helyezett önéletrajzot. A tanuló feladata az volt, hogy valamely régebbi kor környezetébe és kultúrájába, annak szellemi égöve alá képzelje vissza magát, abban kitaláljon egy neki megfelelő létformát.
" Ebben a szabad játékos formában az ősi ázsiai újjászületés- és lélekvándorláshit maradéka élt tovább - minden tanár és diák jól ismerte azt az elképzelést, hogy mostani létét korábbiak előzhették meg más testben, más korokban, más feltételek között Szigorú értelemben véve ez persze nem volt hit, még kevésbé valamiféle tan. Gyakorlat volt, a képzelőerő játéka, hogy megváltozott helyzetekben és környezetben képzelhessék el Énjüket. ...óvatos behatolást gyakoroltak letűnt kultúrákba, korokba országokba. Megtanulták, hogy álarcként, egy entelecheia* mulandó öltözeteként szemléljék saját személyiségüket. "
*entelecheia (gör. telosz en auto ekhei): az anyagnak határozott létet adó és célját meghatározó formai ok. - Arisztotelész alkotta kifejezés. Az emberi alkotásból vett fogalmat különösen lehet alkalmazni a szerves anyagoknál, s Arisztotelész az életelvet, a lelket a test első entelecheiajának mondja.
„HOVÁ MEGYÜNK HÁT? … MINDIG HAZAFELÉ.”
(Novalis)
Volt nekem a kétezres évek közepén egy mandala-mesélő igazgyöngyhalász korszakom, amikor is néhány barátommal együtt irodalmi alkotásokat mandalákká dolgoztam fel az öt érzékszervre ható illusztrációk segítségével.
Hermann Hesse: Üveggyöngyjáték című Nobel-díjas könyvének Esőcsináló történetével kezdtem és a Napkeleti utazás című elbeszélésével folytattam.
Huszonegy napra osztottam fel a Napkeleti utazás történetét, egy-egy nap témájához néhány képzeletet megmozgató hívó szót és egy odaillő idézetet választottam. A Napkeletről már akkor is a Napkeleti bölcsek jutottak eszembe, akik közül az egyik - követve azt a bizonyos csillagot - valószínűleg Indiából érkezhetett meg Betlehembe úgy kétezer évvel ezelőtt.
Aztán 2012 novemberében úgy adódott, hogy nagyobbik fiam, Marcell és néhány jó barátja meglátogatták Indiában, Mumbaiban dolgozó barátjukat, aki megmutatta nekik Alibag, Mumbai, Materan, Jaipur, Fatehpur Sikri, Agra, Kerala, Cochin, Munnar, Eravikulam és Goa különleges helyeit. Induláskor kértem őt, hogy igazi fotós szemmel járja ezt az utat végig. S úgy is lett. Vagy hétszáz képpel érkezett haza, s lám a mandala-meséléshez szükséges képi illusztráció egyszerre csak magától összeállt. Így elhatároztam, hogy újra végigjárom, és mandala-mesékkel illusztrálom majd ezt a Napkeleti zarándokutat. Akinek kedve és ideje engedi, tartson velem!
https://docs.google.com/presentation/d/113DQU1kceLZcrp_fnKbNiEOaaFsqpWVWcLQrl1Gpzss/edit?usp=sharing
(Montázsmagazin.hu-n is megjelent a fényképpekkel illusztrált változat. https://montazsmagazin.hu/mandala-mesel-napkeleti-utazas/ , https://montazsmagazin.hu/napkeleti-utazas-2-resz/ , https://montazsmagazin.hu/napkeleti-utazas-21-napban-idezetekkel-kepekkel-3-resz/)
Huszonegy nap az Indulástól a Megérkezésig
GYÜLEKEZÉS - SEREG, ÖSSZETARTOZÁS
„Hová megyünk hát? Mindig hazafelé.” (Novalis)
1. NAP - KORLÁTOZÁS
„A titkos értelemnek nem használnak a szavak, minden egy kicsit megváltozik, mihelyt az ember kimondja, kicsit torzul, kicsit bolondosan cseng – bizony, és még az is nagyon jó, és igen tetszik nekem, azzal is nagyon egyetértek, hogy az, ami az egyik embernek kincs és bölcsesség, a másik fülében mindig bolondságnak hangzik.” (Sziddhárta)
2. NAP - SZÉTBOMLÁS, NAGY ERŐ ÖSSZEGYŰJTÉSE
„Én ugyan egy bizonyos és látszatra egyszerinek tűnő napkeleti zarándoklathoz csatlakoztam – ám ez a menet a valóságban, a szó magasabb és igazibb értelmében nem pusztán az én jelenlegi napkeletre tartó menetemet foglalja magába, hanem ez a hívő és önátadó lelkekből rekrutálódó és napkeletre, a fény honába tartó menet szakadatlanul és örökké, századok végeláthatatlan sora óta mindvégig úton volt a Fény és a csoda felé, úgyhogy mi, testvérek külön-külön, és minden egyes csoportunk, sőt egész zarándokseregünk és e sereg hatalmas vonulása is egy-egy hullám volt csupán Kelet felé, szülőhonuk felé tartó lelkek, hazaigyekvő szellemek örök áramában.”
3. NAP - ELLENTÉT, TISZTÁNLÁTÁS
„A vezetők, ahogy időnként szokták, most se kerekedtek föl, hogy megmutassák, merre visz tovább az út, hanem felszólítottak bennünket, mondjuk meg mi, hogy most merre tovább, merthogy a kápolna egy hármas keresztútnál állt; reánk bízták a választást.”
4. NAP - ÉRETLENSÉG, MÁSOKKAL MEGOSZTOTT ÖRÖM
„A vezető így vélekedett: - Örömünkre szolgál majd, ha visszatalál hozzánk. Mi nem könnyíthetjük meg magának, hogy megtalálja a hitet, attól tartok, akkor sem fog meglátni és felismerni minket, ha közvetlenül mellette vonulunk el. Vakká vált. A megbánás önmagában nem segít semmit, kegyelmet nem lehet megbánással megvásárolni, azt egyáltalán nem lehet megvásárolni."
5. NAP - A KICSI ÖSSZEGYŰJTÉSE, TÁPLÁLÁS
„Amit mi Napkeletnek hívunk, nemcsak egy országot vagy valamilyen földrajzi helyet jelent, sokkal inkább a lélek hazáját és ifjúságát, azt, ami ott van mindenütt és nincsen sehol, azt, ahol a különböző korok és idők mind eggyé olvadnak.”
6. NAP - VIRÁGZÁS, MEGREKEDÉS, LEVERTSÉG
„A szolgálat törvénye. Aki sokáig akar élni, annak szolgálnia kell. Aki viszont uralkodni akar, az nem lesz hosszú életű. - Akkor miért törekszenek rá annyian, hogy urak legyenek? – Mert nem tudják mivel jár ez. Vannak néhányan, akik uralkodásra születtek, de ők eközben is vidámak maradnak és egészségesek. Viszont a többiek, akik pusztán a törtetésük révén válnak urakká, azok mind a semmiben végzik. – Miféle semmiben, Leo? – Például szanatóriumokban.”
7. NAP - A FÉNY ELSÖTÉTEDÉSE, CSÖKKENÉS, MEGRENDÜLÉS
„Nos még ha közismert emberi gyengeség is, hogy ha valami hiányzik, akkor abban a pillanatban a valóságosnál értékesebbnek és kevésbé nélkülözhetőnek látszik, mint akármi más, amit éppen a kezünkben tartunk, és noha azon holmik közül, amelyek elvesztése akkor a morbiói katlanban annyira aggasztott bennünket, később sok minden vagy előkerült, vagy az bizonyosodott be róla végül, hogy nem is olyan nélkülözhetetlen – mindennek ellenére az sajnos mégis igaz, hogy aznap egész sor roppant fontos dolog elvesztését kellett konstatálnunk, azaz nyugtalanságunk ott a helyszínen messzemenően megalapozott volt.”
8. nap – VISZÁLY
„Egy szó mint száz: testvéri közösségünkben többé nem volt meg már az a biztonság, az az egység, ami azelőtt, noha a nagy eszme ekkor még együtt tartott bennünket.”
9. nap - SZEMBESÜLÉS, LELKESEDÉS
„És most, amikor megpróbálom feljegyezni és rögzíteni ezt a legfontosabbat, vagy inkább: ebből az egészből valamit, akkor minden képek szilánkokra széteső tömege csupán, megtükröződve valamiben, ami nem más, mint saját Énem, és ez a tükörnek mutatkozó Én olyan, akár egy üvegfelület legfelszínibb burka: bárhol faggatom, kiderül, hogy semmire semmiféle választ nem tud adni.”
10. nap - SZERÉNYSÉG, MUNKÁLKODÁS AZ ELROMLOTTON
„Más itt a baj: az, hogy már nincs meg az a valóság, amit a bajtársaim és én annak idején együtt átéltünk, és bár nincs semmi olyan a múltamban, amiről értékesebb és elevenebb emlékeim volnának, ezek az emlékek mégis olyan távolinak tűnnek, annyira más anyagból valónak tetszenek, mintha mindez egy másik csillagon, egy másik évezredben esett volna meg velem, vagy mintha az egész merő lázálom lett volna csupán.”
11. nap - MEGSZÉPÍTÉS, VÁRAKOZÁS, KITARTÁS
„Ami persze ezt a mostani tervemet illeti, hogy meg akarom írni valamilyen formában a napkeleti utazás történetét, ebben csakugyan napról napra világosabban látom az önös indítékokat: először úgy tűnt fel előttem az egész, mintha itt valami fáradságos munkára vállalkoznék egy nemes ügy szolgálatában, de most már egyre jobban látom, hogy ezzel az útleírással semmi másra nem törekszem, csak amire Lukas úr is törekedett a maga háborús regényével: hogy tudniillik megmentsem az életemet azáltal, hogy valamivel megint értelmet adok neki."
12. nap - KÍSÉRTÉS, ÓVATOS HALADÁS, KÖZELEDÉS
„Szívembe nyilallt a fájdalom: ó, mennyire más lett minden azóta, milyen más lett az ég, a levegő, évszakok, az álmok, az alvás, a nappal és éjszaka! Hogy megváltozott számomra minden, milyen mélységesen és rettenetesen, ha valakinek a füttye, az ismerős léptek üteme így szíven tud találni, ilyen jól tud esni és így tudni fájni, csupán azért, mert az elveszett múltat idézi!"
13. nap - ELTÁVOLÍTÁS, FELTÖREKVÉS, A KÚT
„Ha jól végiggondolom a történetét, mindig oda lyukadok ki, hogy a legszebb az egészben az az ifjú Dávid, aki zenélt, aki a hárfát pengette szegény Saulnak, és nagyon sajnálom, hogy később király lett belőle. Sokkal boldogabb és szebb volt, amikor még zenész volt."
14. nap - KÖVETÉS, ÖSSZEHANGOLTSÁG
„Én állandóan úton vagyok, uram, és állandóan tagja vagyok a szövetségnek is. Annyi mindenki jön-megy errefelé, ismerjük egymást, és mégsem ismerjük.”
15. nap - NEHÉZSÉGEK LEGYŐZÉSE, FELOLDÁS
„Előadtam, mekkora bajban vagyok, felidéztem neki a közös élmények, a közös barátok képét, elpanaszoltam, milyen határtalan, milyen ördögi nehézségekbe ütköztem, és hogy emiatt végül is kátyúba jutott nemes vállalkozásom. Iménti fáradtságom elszállt, izzva ültem a papír fölött és egyre róttam a sorokat. Bármekkora nehézségek tornyosultak is elém, írtam, én kész leszek a legszörnyűbb kínokat is elviselni, semhogy akár csak egyet is eláruljak a szövetség titkai közül.”
16. nap - VISSZAVONULÁS, CSÖKKENÉS, GYARAPODÁS
A szószóló zengő és nyugodt hangja végigcsendült a termen. – Egy szökött testvér áll előttünk, aki magát vádolta be a szövetségnél – jelentette az estet.”
17. nap - NAGY ARATÁS, VISSZATÉRÉS, BŐSÉG
„Világos volt: ha eddig végzett munkám nem hullott volna szét díszítőelemek puszta halmazává, akkor is teljesen újra kellene kezdenem az egészet, új alapokra helyeznem, újból felépítenem mindent.”
18. nap - HALADÁS, AZ ÁTUTAZÓ, A TEREMTŐ, A BEFOGADÓ
„És ahogy így beszívtam ezt a távoli, ritkás varázsillatot, hirtelen ellenállhatatlan erővel tört rám a felismerés: micsoda fenséges varázs burkolt körül annak idején, amikor elkezdtem a zarándoklatot Napkeletre, miként hiúsult meg alattomos és lényegében ismeretlen akadályok miatt a zarándoklat, hogy illant el aztán mindinkább a varázs, és micsoda sivárság, józanság és kopár kétségbeesés volt azóta az én levegőm, az én kenyerem és italom."
19. nap - MEGVILÁGOSODÁS, BETELJESEDÉS
„Hangosan fellélegeztem, a fenséges gyülekezeten enyhe mosoly futott végig. Az, hogy a legsúlyosabb bűneimet, sőt még azt a rögeszmémet is, hogy a szövetség már nem létezik és én vagyok az egyetlen, aki még hű maradt hozzá, a feljebbvalók legfőbbje „csacsiságnak”, gyerekességnek minősítette, ez mérhetetlen megkönnyebbülést jelentett, egyben rendreutasítást is, hiszen ezzel a legszigorúbban visszahelyezett a saját korlátaim közé."
20. nap - BEFEJEZÉS
„Végül azonban képtelen volt már tovább rejtőzni és lapulni, ahhoz túlságosan naggyá nőtt benne a fájdalom, márpedig ha a fájdalom elég nagy, akkor, mint ti is tudjátok ismét előre visz az út.”
21. nap - MEGÚJULÁS, NYUGALOM
„Az igazság arca hogy elrejtőzött – milyen csúfondárosan, milyen elérhetetlenül! – mindeme tudósítások, ellentudósítások, legendák mögött! Mi nevezhető még ezek után igazságnak, mi marad, ami még hihető? És mi marad, gondoltam, az általam eddig ismert igazságokból akkor, ha még annak a tudománynak is birtokába jutok, amit ez az archívum rólam, saját személyemről és az én saját történetemről őriz?”
MEGÉRKEZÉS - AZ ÚT VÉGÉN, OTTHON
„Hová megyünk hát? Mindig hazafelé.” (Novalis)
https://youtu.be/j91LSHZpSSQ
Megjegyzések
Megjegyzés küldése