2023.01.07. Átkelés
Zarándoklatom Napkelet felé, mely az ötödik napjához ért, a Tisza partjára vezetett. A nagykörűi rév jutott eszembe, melyen minden év júliusában átkeltünk, hogy a fegyverneki oldalon, egy talán a rómaiak által épített úton zötykölődve eljussunk az abádszalóki strandig.
“Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni, legfontosabb tette a szeretet.” (Eckhart mester)
“A fiatal vagy felnőttkorban tartósan vagy végleg baleset vagy betegség miatt súlyosan mozgáskorlátozottá vált, kerekesszéket használó embertársainknak oly módon igyekszünk hasznos gyakorlati és lelki tanácsokkal szolgálni az általunk már megélt szituációk tapasztalataiból merítve, hogy mindvégig hitelesek maradunk előttük, éppen azért, mert problémáink hasonlóak, de – mint ez a személyes beszélgetések alkalmával is kiderül- megoldhatók, enyhíthetők.
Saját tapasztalatainkból kiindulva tudjuk, hogy egy gyökeresen megváltozott helyzetben tanácsot elfogadni csak olyantól tud az ember, aki maga is megélt már hasonló, vagy pontosan ugyanolyan szituációkat, s azokat maga mögött tudva elfogadható alternatívákat kínál és mutat meg a sérültnek a további életviteléhez. Hiába rendelkezik ugyanis egy jól felkészült rehabilitációs szakember nagy tudásanyaggal e téren, tapasztalatait átadni – éppen a befogadó többnyire mindent elutasító magatartása miatt – nem tudja kellő hatékonysággal. Az általunk nyújtott segítséggel kiegészülve azonban a komplex rehabilitációs program jóval hatékonyabbá válik. Maga a révész szó egyéb ként hűen fejezi ki a metódus lényegét: átvezetni a “túlsó partra”.
Egyesületünk több fővel végzi ezt a szolgálatot. Ebből három fő koordinátorként tevékenykedik, akik a kórházi kapcsolattartásért felelősek. Ők kapják a megbízást azoktól az intézményi pszichológusoktól, gyógytornászoktól, akikkel kapcsolatban állunk, és ők osztják be a szolgálat tagjait: megfelelő embert a megfelelő emberhez. A végzett munka tapasztalatait időről-időre esetmegbeszéléseken dolgozzuk fel.
Természetesen, amennyiben a friss sérült igényt tartana a további folyamatos kapcsolatra, otthonában is szívesen felkeressük néhányszor. Így segítve neki a visszailleszkedésben. Szülőkkel, rokonokkal való beszélgetésekkel talán könnyebben elfogadható lesz számukra is ez az új, visszafordíthatatlan állapot.”
https://onalloelet.hu/sorstarsi-tanacsado-iroda/reveszek/
https://mediaklikk.hu/video/reveszek/
……..
Krehab-Y
Noha nem révészként, de hasonló önkéntességet végeztem magam is az OORI Ergoterápiás osztályán. 15 éven keresztül majd’ minden csütörtökön Kreatív foglalkozásokat vezettem Deél Vilmával együtt. Az ott végzett munkánkról egy Krehab-Y.blogot is vezettem. https://krehab-y.blogspot.com/
Az Átkelés-hYVószóra régebbi képmeditációm jelentek meg elsőként a digitális emlékezetben a Révészségről.
.....
Révész
Zarándoklatom Napkelet felé, mely az ötödik napjához ért, a Tisza partjára vezetett. A nagykörűi rév jutott eszembe, melyen minden év júliusában átkeltünk, hogy a fegyverneki oldalon, egy talán a rómaiak által épített úton zötykölődve eljussunk az abádszalóki strandig.(A világ közepe – Nagykörű https://montazsmagazin.hu/a-vilag-koezepe-nagykoer/ )
Majd én lettem a révész.
Remeteségem színhelyéül választottam most az átkelőhelyet. A Ji-king sugallotta, hogy a Nagyfolyón való átkelés ebben az életemben az egyik fő feladatom. Kelet és Nyugat között kell most-már oda-vissza járnom és az arra járó zarándokokat hozzam-vigyem. S amíg a folyón átkelünk, a történeteiket hallgassam. Majd ezekből a mesékből magam is meséket faragjak.
Egy este letelepedtem a Nagyfolyó partjára és egy nagy tüzet raktam, a nyugati parton, majd az ott levő uszadék-fákból apró jurta formájú kunyhót építettem, hogy az elemek szélsőségeitől megóvjon. Sárral tapasztottam be a falát, majd apró tükörcserepekkel és ujjaimmal formázott ornamentikákkal borítottam. A tükrök ezernyi csillagocskaként verték vissza egyetlen mécsesem fényét az éjszakában.
Majd másnap reggel hajóm megépítése következett. Gyakorlatom van már a hajóépítésben. Egy éve, amikor az Óceánnál járva elszegődtem Igazgyöngyhalásznak láttam, hogyan épülnek az igazán szép hajók. Sőt saját igazgyöngyhalász hajómat is magam építettem. Neve: Szent Homokszem lett.
Majd miután felhoztam a magam óceánjából a legigazabb gyöngyöt, akkor a kagylót, melyben rátaláltam, ráakasztottam a hátizsákomra és elindultam a Napkeleti utazásra.
Induláskor feltette a kérdést Hesse könyvéből Novalis: Hová megyünk hát? A választ megadtam neki: MINDIG HAZAFELÉ.
A hazafelé vezető út mostani állomása, a Révészség, mely távol áll a ravaszságtól (de ez csak egy szóvicc).
A Rév, melyen mostantól fogva teljesítek szolgálatot, anyaméhre emlékeztető, Neve: Befogadó (első Napkeleti utazásos Ji-king jelem).
Az átkelők terheinek átmeneti befogadó helye mostantól. A menetidő a folyó vízszintjétől és a teher nagyságától függően változik.
Ha van, akinek könnyű az álma, s a terhe és, ha vízállás is megfelelő, egy múló pillanat az átkelés.
De tudom lesz utas, akit éveken át kell hozni-vinni, hogy összes terhét átvigye a túlsó partra, vagy rájöjjön útközben, hogy egy részét vagy egészét a folyóba dobja.
Magam is utaztam mások révén évekig.
Úgyhogy nagy tapasztalataim vannak a révészekről, a terhekről és a folyó magas és alacsony vízállásáról is.
A víz, az ég, a part és az (T)örvények, természetét is tanulmányoztam a sok év során, míg más segített az átmeneti révbe érésben.
Magam is fuldokoltam és a Dokkmunkások kimentettek. Azóta én is mentem fuldoklókat.
Hogy hol találod az átkelőt, ahol Befogadó nevű hajóm vár, hogy átvigyen?
Egy térkép kell csupán, melyen láthatod a Nagyfolyót teljes hosszában.
Ha mutatóujjadat végig viszed a folyó képén, tapasztalsz majd egy részt, ahol az majd egy teljes kört ír le, igazi mandalának való kört. (Ezért hívják Nagykörűnek.) Itt leteszi selyemhomok hordalékát a nyugati parton.
Ott fogod megtalálni az indigó festékkel festett kompot. Ha éjszaka érkezel a Gátról láthatod már hétszínű lampion díszét. A két part között sodronyvezetékhez rögzítve, kézi hajtánnyal viszlek át a túlsó partra.
Az átkelés díja egy félgömbforma, fából készült edényben levő mécses ára, melyet a folyó közepén magad engedsz útjára. Idővel a Fény, a Te Fényed is az Óceánba érkezik.
Budapest, 2005. december 17.
....
Átutazó
2006. január 4-én, az 56. Átutazó Jósjelet kaptam változók nélkül.
Ez egy igazi Újévi üzenet. Ami azt üzeni, hogy újra útra kelek. A révészséget másodállásommá téve, most utazó, átutazó leszek. A saját révem segítségével a Nagy Folyón kelek át most megint Napkelet felé.
Hátamra veszem, zsákomat melyen ott van még a kagylódísz. Hiszen nem ért véget még a Napkeleti utazás.
Látom a töltésen Szőnyi István: Éjféli gyorsát átrobogni az éjszakán.
És látom ugyanazt a vonatot most Turner képén a fény felől nézve.
De ott a révem is félúton a Nagy folyón keresztben. A parton három zarándok látszik, akik talán egy kisidőre révbe értek és ennek örömét táncolják bele a parti föveny selymes homokjába.
Aztán eszembe jut Thoreau, ki két évet töltött egy tópartján remeteségben Waldenben. Egy olyan tó partján melyben Nárcisszusz is nézte magát. Illetve a Tó nézte magát Nárcisszusz szemében. Így az alkimistámhoz is köze van.
Thoreau csendjén is keresztül süvített az a bizonyos Éjféli gyors, csak ő meglátta benne a romlást, az ember elromlásának, azóta megvalósult veszélyét.
És az is eszembe jut, hogy lehetett volna menő ceruzagyáros és ő inkább a remeteséget választotta. Pedig a ceruza még mindig a legtartósabb módja az írásnak. Hiszen a fény minden festékben és tintában előbb-utóbb halványulást okoz. Míg a grafit nyoma örökre megőrződik, ha nincs radír a közelben.
A ceruzáról meg K-PAX egyik főszereplője jut eszembe (Prot:Kevin Spacey) Egy agyonhegyezett ceruzáról próbálták őt földi emberként azonosítani.
Pedig az űrben is csak grafit ceruzával lehet jól papírra írni.
Néhány idézet a filmből.
Igazi honvágy: Az Istenhez való vágyódás.
Novalis kérdésére a Hova megyünk hát?-ra, a válasz folytatása:
Mindig Hazafelé, Mindig Isten felé.
Budapest, 2006. 01. 05.
........
Szent Kristóf lábon vitte át a nagy folyón a zarándokokat, utazókat:
A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban Lükiában élt.
Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől -- így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.
Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban, ezért az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani. Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.
Tisztelete
Szent Kristóf ünnepét július 25-én tartja a katolikus hagyomány. Az utasok, vándorok, hajósok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja. A Magyar Autóklub Szent Kristófról nevezte el azt a díjat, amelynek bronz, ezüst és arany fokozatával jutalmazza azokat, akik legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért.
.......
Hesse Sziddharta története is egy révnél ér véget.
“GOVINDA
…A folyóhoz érve megkérte az öreg révészt, hogy vigye át a túlpartra, s amint odaát kiszálltak a csónakból, így szólt az öregemberhez: – Sok jót cselekszel te velünk, zarándokló szerzetesekkel, sokunkat átvittél már a folyón. Vajon te is a helyes ösvény keresője vagy, révész?
Sziddhárta így szólt, öreg szemében mosollyal: – Keresőnek nevezed magad, tiszteletre méltó barátom, pedig már sok évet megértél, és Gótama szerzeteseinek öltözetét hordod. – Öreg vagyok, igen – szólt erre Govinda –, hanem a kereséssel nem hagytam fel. Örökké keresni fogok, úgy tűnik, ez a rendeltetésem. Úgy látom, te is kereső ember voltál.
Nem szólnál nekem erről valamit, tiszteletre méltó révész?
Sziddhárta így szólt: – Ugyan mi mondanivalóm lehetne neked, tiszteletre méltó barátom? Talán, hogy túl sokat
keresel? Hogy épp a sok keresés miatt nem találsz semmit?
– Hogy lehetséges ez? – kérdezte Govinda.
– Ha valaki keres – szólt Sziddhárta –, könnyen megeshetik vele, hogy már csak azt a valamit látja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célja van, mert megszállottja e célnak. Aki keres, az egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal. Te is, tiszteletre méltó férfiú, valóban kereső ember lehetsz. mert, célodra gondolván, észre sem veszel sok mindent. ami pedig majdhogy ki nem szúrja a szemedet.
– Még mindig nem értem egészen, mondd tovább – kérlelte Govinda. – Mire gondolsz?
Sziddhárta így felelt: – Ó, tiszteletre méltó férfiú, valamikor régen, sok-sok évvel ezelőtt, már jártál ennek a folyónak a tájékán, s a parton egy alvó embert találtál, és leültél mellé, hogy őrizd az álmát. Megismerni azonban nem ismerted meg az alvót, ó, Govinda.
Ámulva tekintett a szerzetes a révész szemébe, mintha csak varázsütés érte volna.
– Te lennél az, Sziddhárta? – kérdezte bátortalanul. – Most sem ismertelek volna meg! Szívből köszöntelek, Sziddhárta, szívből örülök, hogy még egyszer láthatlak! Nagyon megváltoztál, barátom. Tehát most meg révész lettél?
Sziddhárta kedvesen elnevette magát. – Igen, révész. Egyeseknek, Govinda, sokféle változáson kell átesnie, sok
mindenféle öltözetet viselnie, én is ezek közül való vagyok, kedves barátom. Isten hozott, Govinda, hálj meg éjjel a kunyhómban.
Govinda a kunyhóban töltötte az éjt, s azon a fekvőhelyen aludt, amely egykor Vászudéváé volt. Sok-sok kérdést tett fel ifjúkori barátjának, sok mindent kellett elmondania Sziddhártának az életéből.
Mikor másnap reggel elérkezett az ideje, hogy Govinda továbbinduljon napi vándorútján, kissé habozva e szavakat mondta: – Sziddhárta, mielőtt folytatnám utamat, hadd kérdezzek tőled még valamit. Van-e valami új tanításod?”
A végső bölcsesség pedig kísértetiesen hasonlít a Napkeleti utazás utolsó mondataira, csak itt a két arc egymással szemben tűnik át. Így a Kehely asszociációk illenek illusztrációul. Nem a Jánusz-arcok, mint a Január hYVószónál.
“….És mindezek a formák és arcok megnyugodtak, egymásba folytak, létrehozták egymást, tovaáramlottak és egymásba ömlöttek, s fölöttük egyfolytában volt valami vékony hártya, ami nem látszott lényegszerűnek és mégis létezett, mintha vékony üveg vagy jégkéreg lett volna, mint valami átlátszó bőrréteg, vízből alakult héj vagy forma vagy maszk, ez a maszk pedig mosolygott, ez a maszk Sziddhárta mosolygó arca volt, amelyet ő, Govinda, csak az imént érintett ajkával.
És, Govinda így látta: ez a maszk-mosoly, az egymásba átáramló formák egységén való mosoly, a sok ezer születés és halál egyidejűségén való mosoly, és Sziddhártának ez a mosolygása pontosan ugyanolyan, pontosan ugyanaz a csendes, finom, kifürkészhetetlen, talán jóságos, talán csúfolódó, bölcs, ezerféle értelmű mosoly, ahogyan a Gótama mosolygott, a Buddha, amint ő maga is, százszor is áhítattal látta. Tudta, így mosolyognak, akik tökéletességre jutottak.
Nem tudta már, hogy létezik-e az idő, hogy ez a látomás egy másodpercig tartott-e vagy száz évig, azt se tudta, van-e Sziddhárta és van-e Gótama, van-e Én és Te, mintha egy isteni nyíl sebezte volna meg legbensejét.
Ez a seb édes volt, elvarázsolta és feloldozta legbelül.
Govinda ott állt még egy kis ideig Sziddhárta csendes arca fölé hajolva, amelyet az imént megcsókolt, amely az imént színhelye volt minden születésnek, minden létezőnek.
Ábrázata változatlan volt, miután felszíne bezárult a mélység és sokféleség fölött, melyet takart, csendesen mosolygott, haloványan és gyengéden mosolygott, talán nagyon jóságosan, talán nagyon gúnyosan, pontosan úgy, ahogy ő mosolygott valamikor, a Fenséges.
Govinda mélyen meghajolt, vén arcán könnyek gördültek végig, melyekről tudomást sem vett, mint eleven tűz, égett szívében a bensőséges szeretet, a hódolatteljes tisztelet.
Mélyen meghajolt, egészen a földig, mozdulatlanul ülő barátja előtt, akinek a mosolya emlékeztette mindenre, amit életében valaha is szeretett, ami életében valaha is értékes és szent volt számára.”
https://terebess.hu/keletkultinfo/Hesse-Sziddharta.pdf
Hangoskönyv változata https://youtu.be/unD3TYkHn8A
.....
A végén ne maradjon el a saját Ji-King analógia sem, amely az Átkelésről szól.
“A fiatal vagy felnőttkorban tartósan vagy végleg baleset vagy betegség miatt súlyosan mozgáskorlátozottá vált, kerekesszéket használó embertársainknak oly módon igyekszünk hasznos gyakorlati és lelki tanácsokkal szolgálni az általunk már megélt szituációk tapasztalataiból merítve, hogy mindvégig hitelesek maradunk előttük, éppen azért, mert problémáink hasonlóak, de – mint ez a személyes beszélgetések alkalmával is kiderül- megoldhatók, enyhíthetők.
A sorstársi tanácsadás Amerikában alakult ki pl.: kismamák, feketék, majd később a fogyatékosok hasonló gondjainak megbeszélésére, feldolgozására egymás között. A tanácsadó-hallgató feladata elsősorban sorstársának figyelmes meghallgatása, s előtte olyan választási lehetőségek felsorakoztatása, melyek végül is problémája megoldását saját gondolatain, döntésén keresztül segítik elő. A mi gyakorlatunkban – találóan – révésztevékenységként elnevezett tanácsadást Egyesületünk Révész Szolgálatának tagjai végzik, miután neves rehabilitációs szakemberekből álló oktató gárda felkészített bennünket tanfolyam keretében a gyakorlati munkára. Tagjaink mind kerekesszéket használó emberek.
Saját tapasztalatainkból kiindulva tudjuk, hogy egy gyökeresen megváltozott helyzetben tanácsot elfogadni csak olyantól tud az ember, aki maga is megélt már hasonló, vagy pontosan ugyanolyan szituációkat, s azokat maga mögött tudva elfogadható alternatívákat kínál és mutat meg a sérültnek a további életviteléhez. Hiába rendelkezik ugyanis egy jól felkészült rehabilitációs szakember nagy tudásanyaggal e téren, tapasztalatait átadni – éppen a befogadó többnyire mindent elutasító magatartása miatt – nem tudja kellő hatékonysággal. Az általunk nyújtott segítséggel kiegészülve azonban a komplex rehabilitációs program jóval hatékonyabbá válik. Maga a révész szó egyéb ként hűen fejezi ki a metódus lényegét: átvezetni a “túlsó partra”.
Egyesületünk több fővel végzi ezt a szolgálatot. Ebből három fő koordinátorként tevékenykedik, akik a kórházi kapcsolattartásért felelősek. Ők kapják a megbízást azoktól az intézményi pszichológusoktól, gyógytornászoktól, akikkel kapcsolatban állunk, és ők osztják be a szolgálat tagjait: megfelelő embert a megfelelő emberhez. A végzett munka tapasztalatait időről-időre esetmegbeszéléseken dolgozzuk fel.
Természetesen, amennyiben a friss sérült igényt tartana a további folyamatos kapcsolatra, otthonában is szívesen felkeressük néhányszor. Így segítve neki a visszailleszkedésben. Szülőkkel, rokonokkal való beszélgetésekkel talán könnyebben elfogadható lesz számukra is ez az új, visszafordíthatatlan állapot.”
https://onalloelet.hu/sorstarsi-tanacsado-iroda/reveszek/
https://mediaklikk.hu/video/reveszek/
……..
Krehab-Y
Noha nem révészként, de hasonló önkéntességet végeztem magam is az OORI Ergoterápiás osztályán. 15 éven keresztül majd’ minden csütörtökön Kreatív foglalkozásokat vezettem Deél Vilmával együtt. Az ott végzett munkánkról egy Krehab-Y.blogot is vezettem. https://krehab-y.blogspot.com/
Az Átkelés-hYVószóra régebbi képmeditációm jelentek meg elsőként a digitális emlékezetben a Révészségről.
.....
Révész
Zarándoklatom Napkelet felé, mely az ötödik napjához ért, a Tisza partjára vezetett. A nagykörűi rév jutott eszembe, melyen minden év júliusában átkeltünk, hogy a fegyverneki oldalon, egy talán a rómaiak által épített úton zötykölődve eljussunk az abádszalóki strandig.(A világ közepe – Nagykörű https://montazsmagazin.hu/a-vilag-koezepe-nagykoer/ )
Majd én lettem a révész.
Remeteségem színhelyéül választottam most az átkelőhelyet. A Ji-king sugallotta, hogy a Nagyfolyón való átkelés ebben az életemben az egyik fő feladatom. Kelet és Nyugat között kell most-már oda-vissza járnom és az arra járó zarándokokat hozzam-vigyem. S amíg a folyón átkelünk, a történeteiket hallgassam. Majd ezekből a mesékből magam is meséket faragjak.
Egy este letelepedtem a Nagyfolyó partjára és egy nagy tüzet raktam, a nyugati parton, majd az ott levő uszadék-fákból apró jurta formájú kunyhót építettem, hogy az elemek szélsőségeitől megóvjon. Sárral tapasztottam be a falát, majd apró tükörcserepekkel és ujjaimmal formázott ornamentikákkal borítottam. A tükrök ezernyi csillagocskaként verték vissza egyetlen mécsesem fényét az éjszakában.
Majd másnap reggel hajóm megépítése következett. Gyakorlatom van már a hajóépítésben. Egy éve, amikor az Óceánnál járva elszegődtem Igazgyöngyhalásznak láttam, hogyan épülnek az igazán szép hajók. Sőt saját igazgyöngyhalász hajómat is magam építettem. Neve: Szent Homokszem lett.
Majd miután felhoztam a magam óceánjából a legigazabb gyöngyöt, akkor a kagylót, melyben rátaláltam, ráakasztottam a hátizsákomra és elindultam a Napkeleti utazásra.
Induláskor feltette a kérdést Hesse könyvéből Novalis: Hová megyünk hát? A választ megadtam neki: MINDIG HAZAFELÉ.
A hazafelé vezető út mostani állomása, a Révészség, mely távol áll a ravaszságtól (de ez csak egy szóvicc).
A Rév, melyen mostantól fogva teljesítek szolgálatot, anyaméhre emlékeztető, Neve: Befogadó (első Napkeleti utazásos Ji-king jelem).
Az átkelők terheinek átmeneti befogadó helye mostantól. A menetidő a folyó vízszintjétől és a teher nagyságától függően változik.
Ha van, akinek könnyű az álma, s a terhe és, ha vízállás is megfelelő, egy múló pillanat az átkelés.
De tudom lesz utas, akit éveken át kell hozni-vinni, hogy összes terhét átvigye a túlsó partra, vagy rájöjjön útközben, hogy egy részét vagy egészét a folyóba dobja.
Magam is utaztam mások révén évekig.
Úgyhogy nagy tapasztalataim vannak a révészekről, a terhekről és a folyó magas és alacsony vízállásáról is.
A víz, az ég, a part és az (T)örvények, természetét is tanulmányoztam a sok év során, míg más segített az átmeneti révbe érésben.
Magam is fuldokoltam és a Dokkmunkások kimentettek. Azóta én is mentem fuldoklókat.
Hogy hol találod az átkelőt, ahol Befogadó nevű hajóm vár, hogy átvigyen?
Egy térkép kell csupán, melyen láthatod a Nagyfolyót teljes hosszában.
Ha mutatóujjadat végig viszed a folyó képén, tapasztalsz majd egy részt, ahol az majd egy teljes kört ír le, igazi mandalának való kört. (Ezért hívják Nagykörűnek.) Itt leteszi selyemhomok hordalékát a nyugati parton.
Ott fogod megtalálni az indigó festékkel festett kompot. Ha éjszaka érkezel a Gátról láthatod már hétszínű lampion díszét. A két part között sodronyvezetékhez rögzítve, kézi hajtánnyal viszlek át a túlsó partra.
Az átkelés díja egy félgömbforma, fából készült edényben levő mécses ára, melyet a folyó közepén magad engedsz útjára. Idővel a Fény, a Te Fényed is az Óceánba érkezik.
Budapest, 2005. december 17.
....
Átutazó
2006. január 4-én, az 56. Átutazó Jósjelet kaptam változók nélkül.
Ez egy igazi Újévi üzenet. Ami azt üzeni, hogy újra útra kelek. A révészséget másodállásommá téve, most utazó, átutazó leszek. A saját révem segítségével a Nagy Folyón kelek át most megint Napkelet felé.
Hátamra veszem, zsákomat melyen ott van még a kagylódísz. Hiszen nem ért véget még a Napkeleti utazás.
Látom a töltésen Szőnyi István: Éjféli gyorsát átrobogni az éjszakán.
És látom ugyanazt a vonatot most Turner képén a fény felől nézve.
De ott a révem is félúton a Nagy folyón keresztben. A parton három zarándok látszik, akik talán egy kisidőre révbe értek és ennek örömét táncolják bele a parti föveny selymes homokjába.
Aztán eszembe jut Thoreau, ki két évet töltött egy tópartján remeteségben Waldenben. Egy olyan tó partján melyben Nárcisszusz is nézte magát. Illetve a Tó nézte magát Nárcisszusz szemében. Így az alkimistámhoz is köze van.
Thoreau csendjén is keresztül süvített az a bizonyos Éjféli gyors, csak ő meglátta benne a romlást, az ember elromlásának, azóta megvalósult veszélyét.
És az is eszembe jut, hogy lehetett volna menő ceruzagyáros és ő inkább a remeteséget választotta. Pedig a ceruza még mindig a legtartósabb módja az írásnak. Hiszen a fény minden festékben és tintában előbb-utóbb halványulást okoz. Míg a grafit nyoma örökre megőrződik, ha nincs radír a közelben.
A ceruzáról meg K-PAX egyik főszereplője jut eszembe (Prot:Kevin Spacey) Egy agyonhegyezett ceruzáról próbálták őt földi emberként azonosítani.
Pedig az űrben is csak grafit ceruzával lehet jól papírra írni.
Néhány idézet a filmből.
- Megérkeztem. Utazásaim egy időre befejeződtek.
- Egy másik bolygóról jöttem. De ne aggódjon, nem fogok kitörni a mellkasából.
- Egy buborék miért gömb alakot vesz fel? Azért, mert ez energetikailag a leggazdaságosabb konfiguráció. Hasonlóan, az ön bolygóján, úgy nézek ki, mint ön; a K-PAX-en, mint egy K-PAX-i.
- Minden élőlény az univerzumban meg tudja különböztetni a helyest a rossztól, Mark.
- Ő a legmeggyőzőbb szemfényvesztő, akivel valaha is találkoztam.
- Prot azt mondta, hogy találjam meg a boldogság kék madarát... Ez egy feladat. Az első a háromból.
- Doktor. Páciens. Érdekes megkülönböztetés.
- Doktor— Doktor—Doktor—Doktor. Mondja, hány doktor van ezen a bolygón?
- Meglepődne mennyi energia van egy fénysugárban.
- Nem tudom, mit hiszek... de tudom, mit láttam.
- Fénnyel utazom. Ez vicc. Mark, önöknek, embereknek, nincs semmi humorérzékük.
Igazi honvágy: Az Istenhez való vágyódás.
Novalis kérdésére a Hova megyünk hát?-ra, a válasz folytatása:
Mindig Hazafelé, Mindig Isten felé.
Budapest, 2006. 01. 05.
........
Szent Kristóf lábon vitte át a nagy folyón a zarándokokat, utazókat:
A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban Lükiában élt.
Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől -- így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.
Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra. Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.
Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban, ezért az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani. Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.
Tisztelete
Szent Kristóf ünnepét július 25-én tartja a katolikus hagyomány. Az utasok, vándorok, hajósok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja. A Magyar Autóklub Szent Kristófról nevezte el azt a díjat, amelynek bronz, ezüst és arany fokozatával jutalmazza azokat, akik legtöbbet tettek a biztonságos közlekedésért.
.......
Hesse Sziddharta története is egy révnél ér véget.
“GOVINDA
…A folyóhoz érve megkérte az öreg révészt, hogy vigye át a túlpartra, s amint odaát kiszálltak a csónakból, így szólt az öregemberhez: – Sok jót cselekszel te velünk, zarándokló szerzetesekkel, sokunkat átvittél már a folyón. Vajon te is a helyes ösvény keresője vagy, révész?
Sziddhárta így szólt, öreg szemében mosollyal: – Keresőnek nevezed magad, tiszteletre méltó barátom, pedig már sok évet megértél, és Gótama szerzeteseinek öltözetét hordod. – Öreg vagyok, igen – szólt erre Govinda –, hanem a kereséssel nem hagytam fel. Örökké keresni fogok, úgy tűnik, ez a rendeltetésem. Úgy látom, te is kereső ember voltál.
Nem szólnál nekem erről valamit, tiszteletre méltó révész?
Sziddhárta így szólt: – Ugyan mi mondanivalóm lehetne neked, tiszteletre méltó barátom? Talán, hogy túl sokat
keresel? Hogy épp a sok keresés miatt nem találsz semmit?
– Hogy lehetséges ez? – kérdezte Govinda.
– Ha valaki keres – szólt Sziddhárta –, könnyen megeshetik vele, hogy már csak azt a valamit látja meg, amit keres, hogy semmit sem tud megtalálni vagy magába fogadni, mert mindig csak arra gondol, amit keres, mert egyetlen célja van, mert megszállottja e célnak. Aki keres, az egyetlen célra tör. Megtalálni viszont azt jelenti: az ember szabaddá lesz, nyitottá lesz, nem törődik a céllal. Te is, tiszteletre méltó férfiú, valóban kereső ember lehetsz. mert, célodra gondolván, észre sem veszel sok mindent. ami pedig majdhogy ki nem szúrja a szemedet.
– Még mindig nem értem egészen, mondd tovább – kérlelte Govinda. – Mire gondolsz?
Sziddhárta így felelt: – Ó, tiszteletre méltó férfiú, valamikor régen, sok-sok évvel ezelőtt, már jártál ennek a folyónak a tájékán, s a parton egy alvó embert találtál, és leültél mellé, hogy őrizd az álmát. Megismerni azonban nem ismerted meg az alvót, ó, Govinda.
Ámulva tekintett a szerzetes a révész szemébe, mintha csak varázsütés érte volna.
– Te lennél az, Sziddhárta? – kérdezte bátortalanul. – Most sem ismertelek volna meg! Szívből köszöntelek, Sziddhárta, szívből örülök, hogy még egyszer láthatlak! Nagyon megváltoztál, barátom. Tehát most meg révész lettél?
Sziddhárta kedvesen elnevette magát. – Igen, révész. Egyeseknek, Govinda, sokféle változáson kell átesnie, sok
mindenféle öltözetet viselnie, én is ezek közül való vagyok, kedves barátom. Isten hozott, Govinda, hálj meg éjjel a kunyhómban.
Govinda a kunyhóban töltötte az éjt, s azon a fekvőhelyen aludt, amely egykor Vászudéváé volt. Sok-sok kérdést tett fel ifjúkori barátjának, sok mindent kellett elmondania Sziddhártának az életéből.
Mikor másnap reggel elérkezett az ideje, hogy Govinda továbbinduljon napi vándorútján, kissé habozva e szavakat mondta: – Sziddhárta, mielőtt folytatnám utamat, hadd kérdezzek tőled még valamit. Van-e valami új tanításod?”
A végső bölcsesség pedig kísértetiesen hasonlít a Napkeleti utazás utolsó mondataira, csak itt a két arc egymással szemben tűnik át. Így a Kehely asszociációk illenek illusztrációul. Nem a Jánusz-arcok, mint a Január hYVószónál.
“….És mindezek a formák és arcok megnyugodtak, egymásba folytak, létrehozták egymást, tovaáramlottak és egymásba ömlöttek, s fölöttük egyfolytában volt valami vékony hártya, ami nem látszott lényegszerűnek és mégis létezett, mintha vékony üveg vagy jégkéreg lett volna, mint valami átlátszó bőrréteg, vízből alakult héj vagy forma vagy maszk, ez a maszk pedig mosolygott, ez a maszk Sziddhárta mosolygó arca volt, amelyet ő, Govinda, csak az imént érintett ajkával.
És, Govinda így látta: ez a maszk-mosoly, az egymásba átáramló formák egységén való mosoly, a sok ezer születés és halál egyidejűségén való mosoly, és Sziddhártának ez a mosolygása pontosan ugyanolyan, pontosan ugyanaz a csendes, finom, kifürkészhetetlen, talán jóságos, talán csúfolódó, bölcs, ezerféle értelmű mosoly, ahogyan a Gótama mosolygott, a Buddha, amint ő maga is, százszor is áhítattal látta. Tudta, így mosolyognak, akik tökéletességre jutottak.
Nem tudta már, hogy létezik-e az idő, hogy ez a látomás egy másodpercig tartott-e vagy száz évig, azt se tudta, van-e Sziddhárta és van-e Gótama, van-e Én és Te, mintha egy isteni nyíl sebezte volna meg legbensejét.
Ez a seb édes volt, elvarázsolta és feloldozta legbelül.
Govinda ott állt még egy kis ideig Sziddhárta csendes arca fölé hajolva, amelyet az imént megcsókolt, amely az imént színhelye volt minden születésnek, minden létezőnek.
Ábrázata változatlan volt, miután felszíne bezárult a mélység és sokféleség fölött, melyet takart, csendesen mosolygott, haloványan és gyengéden mosolygott, talán nagyon jóságosan, talán nagyon gúnyosan, pontosan úgy, ahogy ő mosolygott valamikor, a Fenséges.
Govinda mélyen meghajolt, vén arcán könnyek gördültek végig, melyekről tudomást sem vett, mint eleven tűz, égett szívében a bensőséges szeretet, a hódolatteljes tisztelet.
Mélyen meghajolt, egészen a földig, mozdulatlanul ülő barátja előtt, akinek a mosolya emlékeztette mindenre, amit életében valaha is szeretett, ami életében valaha is értékes és szent volt számára.”
https://terebess.hu/keletkultinfo/Hesse-Sziddharta.pdf
Hangoskönyv változata https://youtu.be/unD3TYkHn8A
.....
A végén ne maradjon el a saját Ji-King analógia sem, amely az Átkelésről szól.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése