2023.01.13. Csipkebokor és triszkaidekafóbia

Ablakom alatt csipkebokor tobzódik. Most éppen a január reggeli napsütésben mosolyognak a kis "csipkebigyók". Készítettem már korábban, virágkorában is képeket róla. Ahányszor kinézek, mindig eszembejut a Grimm testvérek Csipkerózsika meséje is.

 

Ez a mese először nekem az agyonóvott leánygyermekről szólt. Hogyan válik áldozatává a felnőtté válás után ez a leányka az első adandó alkalommal annak, ami/aki ellen óvták azaddig. Majd jóval később fedeztem fel ennek a mesének az univerzalitását. Hogyan vezethető le belőle az állatövi jegyek 12+1=13. tizenharmadik karakere, az önálló(nő). Továbbá, hogy a Csipkerózsika miért a matriarchátus-patriarchátus váltás meséje.

Mesék mint példamesék - Csipkerózsika 

„Ettől fogva a királynak csak egyetlen gondja volt: hogyan óvhatná még a lányát a reá váró veszedelemtől. Szigorúan megparancsolta, égessenek el minden rokkát, minden orsót az országban; még azt is megtiltotta, hogy kendert vagy lent termesszenek a birodalmában.”
Mandala-mesélésből írtam anno 2007-ben a dolgozatomat a Mantrán.
A mandalákkal illusztrált meséimet, magam is példameséknek szántam. A magam spirituális változásait dolgoztam fel akkor. Néhányan velem együtt jártak abban az évben, születtek meg az ő illusztrált meséik.
A mesék amúgy is inkább felnőtteknek íródtak bemutatva, hogy oldjunk meg nehéz helyzeteket.
Mára ezek a mesék is segítenek a hozzám fordulók nehéz helyzetinek megoldásában.
Így történt, hogy az egyik nehéz helyzet megoldáshoz a Grimm testvérek Csipkerózsikája szolgált például.
Az alaphelyzet, amikor a gyermeket meg akarják védeni minden káros külső behatástól.
Ilyen helyzet például az áhított gyermekáldás az idősödő házaspárnál, vagy ha sérült gyermek születik.
S lám ez a túlzott védelem, ami vesztét is okozhatja a gyermeknek.

A módszer:

Végig veszem mondatonként a mesét és kipreparálom az asszociációimmal az illető élethelyzetével kapcsolatban. Ebben bátran használok minden az elmúlt éveimben felfedezett segédeszközt. Most például kiraktam a mesét Symbolon kártyákból is.

Csipkerózsika - és a triszkaidekafóbia összefüggései

„Uram királyom, nincs más megoldás: az egyik javasasszonynak otthon kell maradnia.
Minthogy ennél okosabbat senki se tudott tanácsolni, most már csak azt kellett eldönteni, ki legyen a tizenháromból az, akit nem hívnak meg.”

Élt egyszer réges-régen egy király meg egy királyné; szerették egymást, népük is szerette őket; gond, baj, betegség sosem szakadt rájuk; de hiába volt meg mindenük, hiába termett nekik hét határ, hiába álltak válogatott paripák az istállójukban, hiába virultak a világ legszebb virágai a kertjükben: a szívük tele volt bánattal, napestig csak azt sóhajtozták:

- Ó, ha nekünk gyerekünk volna!
De bármennyit sóhajtoztak, bárhogyan búsultak, nem teljesedett a kívánságuk. Már-már letettek a reményről is; alig szóltak már egymáshoz, mert ugyan mit is szólhattak volna a bánatukon kívül! A király magányosan járta az erdeit, de vadat sosem ejtett; a királyné meg egyre csak a kertjében tartózkodott, mintha sok dolga volna a világszép virágaival, pedig igazában rájuk sem tekintett, csak üldögélt a halastó partján, és búslakodott. Egyszer, ahogy megint ott szomorkodik a kőpadon, váratlanul loccsan egyet a víz, egy öreg béka ugrik ki a partra, odatotyog a királyné elé, és azt mondja:

(ő egy elátkozott királyfi, de nem jött a királylány, hogy csókjával királyfivá változtassa)
(mellesleg a terhességi teszthez használtak régen békát) Az eljárás a következő volt: a terhes nő vizeletét a béka bőre alá fecskendezték. Ha a nő terhes volt, a vizeletében található hormontól a békánál ovuláció következett be. Hasonló tesztet végeztak hím békákkal és teknősökkel is, amelyek spermát termeltek a gonadotrofin hormon hatására.)

- Ne búsulj tovább, szépséges királyné; azért jöttem ide hozzád, hogy a tudtodra adjam: betelik végre a szíved vágya; nem múlik el egy egész esztendő, és lányod fog születni.
Úgy is lett minden, ahogyan az öreg béka megjósolta: a királynénak lánya született: hanem az olyan gyönyörű volt, hogy a király azt sem tudta, hová legyen örömében. 

Nagy lakomát rendezett, és nemcsak rokonait, barátait, jó embereit hívta meg rá, hanem az ország javasasszonyait is.

Tizenhárom ilyen javasasszony élt az országban, a királynak meg csak tizenkét aranyteríték volt a palotájában. Töprengtek, tanakodtak, mitévők legyenek, hogyan terítsenek tizenkét aranytányérral tizenhárom személyre. Végül a főudvarmester azt mondta:

Itt is a lényeg a látszat… Nincs 13 egyforma teríték, hogy néz az ki?

13 (szám) - (tizenhárom) Mivel a 13-as számtól az emberek jelentős hányada tart, előfordul, hogy magas szállodákban kihagyják a 13. emeletet. prímszám. A periódusos rendszer 13. eleme az alumínium.
Vallásokban
Az ókori Rómában úgy tartották, hogy a 13 a halál és a rombolás előjele.
A skandináv mitológia szerint, ha egy asztalhoz 13 ember ül, az szerencsétlenséget hoz.
A keresztények úgy tartják, hogy a péntek szerencsétlen nap, hiszen e napon feszítették keresztre Jézust.
A 13-as szám pedig azért hoz balszerencsét, mert Jézus utolsó vacsorájánál ennyien (Jézus és a 12 apostol) ültek.
Hamurappi törvénykönyvéből szintén hiányzik a 13-as pont – azaz a babona már a kereszténység előtt létezett.
Más magyarázatok szerint a 13-as azért balszerencsés szám, mert egy évben ennyi telehold van.
Mivel a 13-as számtól az emberek jelentős hányada tart, előfordul, hogy magas szállodákban kihagyják a 13. emeletet, vagy az utcában a 13-as számú házat.
Érdekesség, hogy a Forma 1-ben sincs 13-as számú autó, és a repülőgépek többségén nincs 13-as sor vagy éppen szék.
A mitológiában, mindennapi életben
Triszkaidekafóbia
A tizenhármat általában baljós számnak szokták tekinteni, amely szerencsétlenséget hoz. Egyesek még nagyobb bajnak tekintik, ha egy pénteki nap épp 13-ára esik.
Az amerikai egydollároson 13-szor jelenik meg a 13-as szám szimbóluma.

- Uram királyom, nincs más megoldás: az egyik javasasszonynak otthon kell maradnia.

Minthogy ennél okosabbat senki se tudott tanácsolni, most már csak azt kellett eldönteni, ki legyen a tizenháromból az akit nem hívnak meg.
- Én azt ajánlom, hagyjuk otthon a legöregebbiket - szólt megint az udvarmester. - Az úgysem tud egyebet, mint zsörtölődni; zsémbes, morcos vénasszony, csak elrontaná a mulatságot. Aztán meg ő lakik valamennyiük közül a legtávolabb innét, ki tudja, talán el sem jut hozzá a lakoma híre!

R. Dahlke szerint a matriárchátus-patriárcshátus váltás meséje a Csipkerózsika. 13 ezüsttányér, szemben 12 aranytányérral. És a király azt hiszi, paranccsal, agresszióval, női tevékenységek kiirtásával megoldhatja az átkot. Pedig! (Szász Ilma megjegyzése)

Ebben meg is egyeztek: kiküldtek tizenkét követet a tizenkét javasasszonyhoz, a tizenharmadikat meg otthon felejtették.

Mikor a vendégek mind együtt voltak, nagy fénnyel, pompával megkezdődött az ünnepség. A javasasszonyok sorra odajárultak a bölcsőhöz, és mindegyik megajándékozta valamivel a gyermeket: az egyik jósággal, a másik szépséggel, a harmadik gazdagsággal, elhalmozták mindennel, amit csak kívánni lehet a világon.

Tizenegyen már ráolvasták a maguk áldását, mikor hirtelen-váratlan betoppant a tizenharmadik. Nem köszönt senkinek, nem nézett senkire futott egyenest a bölcsőhöz, s fennszóval így kiáltott:

- Halljátok a szavamat, király és királyné! Ti ugyan nem hívtatok meg engem, de én mégis eljöttem: ne mondjátok, hogy fukar vagyok: én is hoztam valamit a gyermeketeknek. Mikor a királylány betölti tizenötödik évét, megszúrja egy orsóval az ujját, és holtan esik össze! Ez az én ajándékom, amiért így bántatok velem!

Azzal sarkon fordult, és elhagyta a termet.
A vendégek elszörnyedtek, a királyné a rémülettől ájultan hanyatlott csipkés párnáira.
Akkor odalépett a bölcsőhöz a tizenkettedik javasasszony, aki még nem jutott szóhoz.
- Ahhoz nincs erőm hogy egészen föloldjam az átkot - mondta -, de enyhíteni tudok rajta. A királykisasszonynak nem halál lesz a sorsa, hanem csak százesztendős álom.

Ettől fogva a királynak csak egyetlen gondja volt: hogyan óvhatná még a lányát a reá váró veszedelemtől. Szigorúan megparancsolta, égessenek el minden rokkát, minden orsót az országban; még azt is megtiltotta, hogy kendert vagy lent termesszenek a birodalmában.
A királylányon pedig megfogant a sok áldás; olyan szép, olyan kedves, olyan okos és illemtudó teremtés volt, hogy aki látta, nyomban megszerette. Teltek-múltak az évek, a kislányból nagylány lett, gyönyörűséges hajadon, s eljött az a nap is, amikor betöltötte tizenötödik évét.

De mindez hermetikusan elzártan történt. Mind Sziddharta gyerekeskedése idején is

Az ország népe szebbnél szebb ajándékokat küldött neki, s vége-hossza nem volt a sok köszöntőnek. Mikor aztán minden küldöttség elmondta mondókáját, és véget ért a születésnapi fogadás, a király befogott a hintójába, kihajtatott a királynéval meg az udvarnéppel egy kis sétakocsikázásra.

- Levegőzünk egyet, kedves lányom, nem tartasz velünk? - kérdezte a lányát.
Hanem az inkább otthon maradt. Az udvarnép elporzott, a kastély elcsendesedett, csak odalent a konyhán folyt tovább a sürgés-forgás: készültek az esti lakomára. A királylány egy ideig nézegette amit a születésnapjára kapott - egy egész szoba megtelt a sokféle holmival -, aztán ráunt az ajándékokra, és sétálni kezdett a néma palotában.

Hatalmas épület volt ez; volt egy szárnya, ahol a királykisasszony még soha életében nem járt; minek is járt volna, hiszen nem lakott benne senki, még csak vendéget sem szállásoltak soha ezekbe a szobákba. Ódon torony állt szárny végében, kőcsipkéit letördelték a viharok falára fölfutott a repkény, s alkonyatkor, ha rásütött a nap, a borostyán kúszó zöldjéből vaksin hunyorogtak ki apró, vasrácsos ablakai. 

(Kékszakáll várával analóg)

"Vajon mi lehet a kastélynak ebben az elhagyatott részében?" - gondolta a királykisasszony, s megállt a vaspántos, repedezett tölgyfa ajtó előtt. Lenyomta a rozsdás kilincset. Az ajtó csikordult egyet, és szinte magától kitárult. Hideg pókhálós folyosóra lépett, termek és szobák nyíltak onnét, egyik a másik után; vastagon lepte őket a por, nehéz, dohos levegő úszott bennük, akár egy pincében. "Itt talán száz esztendeje sem nyitottak ablakot" - gondolta a királylány, és kíváncsian haladt tovább teremről teremre, szobából szobába, még a kamrákba is bekukkantott; de sehol nem talált semmit, legföljebb csak pókokat; nagy, körbe font hálóik közepén üldögéltek, és riadtan meredtek apró szemükkel a szokatlan látogatóra, vagy eszeveszetten menekültek fel lengő fonálhágcsójukon egy-egy sötét sarokba.
A királylány pedig csak ment, ment előre, nyitogatta az ajtókat, hallgatta a léptei visszhangját meg az ódon falakról lepergő vakolat finom zizegését, s egyszerre csak odaért a torony aljába. A sötét, kőpadlós, kerek helyiségben ócska limlomok hevertek a fal tövében: egy törött páncél, egy félrebillent sisak, egy ezüstpitykés, foszladozó, divatból régen kiment ruhaderék, s ki tudja még mi minden. A királylány csodálkozva nézte ezt a sok régiséget, aztán ahogy megszokta a szeme a félhomály - mert kintről csak egyetlen rostélyos ablakszemen szűrődött be némi világosság -, megpillantotta a toronyalja zugában a csigalépcsőt: az vezetett fel a toronyba.

Megállt a tövében, és fölnézett a szűk odúba; egy kicsit borsózott ugyan a háta, de azért mégiscsak elindult; ha már idáig eljött - gondolta -, nem fordul vissza anélkül, hogy a tornyot is be ne járná. Könnyű léptei alatt meg-megcsikordultak a kanargó lépcső szuvas fokai. Először egészen sötét volt, aztán mintha gyér világosság derengett volna; egyszerre csak ott állt egy ajtó előtt, annak a résein szűrődött ki valamicske fény. Benyitott, és halkan felsikoltott a meglepetéstől: az ajtó kis kamrába nyílt, a kamrában ágy, asztalka, szék meg valami furcsa, pergő szerszám, amellett egy vénséges vén anyóka kuporgott, és szapora kézzel művelt valamit, de hogy mit, azt a királylány nem tudta; mert még sosem látott ilyesmit.

- Jó napot, anyóka! - mondta, és kíváncsian belépett a kamrába.

Az öreg bólintott, de nem tekintett fel a munkájából. A királylány közelebb lépett hozzá, nézte, nézte a furcsa, zümmögve pergő szerszámot, és megkérdezte:

- Mit csinálsz, anyó?

- Fonok - felelte az öreg.

- Fonsz? - kérdezte csodálkozva a királylány. - Életemben soha nem hallottam még, hogy valaki fonjon. Mire jó az?

- Arra, hogy a lenből fonál legyen, a fonálból meg ruha a te karcsú derekadra.

- És mi az, ami olyan vígan pereg ott előtted?

- Az az orsó. Gyere csak ide, nézd meg közelebbről, ha olyan kíváncsi vagy rá.

A királylány odament, és sorra megnézett, megtapogatott mindent a rokkán: a kerekeket, a guzsalyt, a fonalat, az orsót; de ahogy az orsóhoz ért, olyan ügyetlenül nyúlt hozzá, hogy megszúrta vele az ujját.

(Minél inkább tiltunk valamit, annál inkább kívánatossá válik. Ha meg egyáltalán nem tudunk róla, hogy veszély forrása lehet valami, akkor ez történik… Elaltatva a gondolatát is a veszélynek.)

Abban a pillanatban beteljesedett a réges-régi átok: a királykisasszony lehanyatlott az ágyra, és mélységes mély álomba merült.

És vele együtt álomba merült az egész kastély. A király meg a királyné éppen akkor érkezett haza kíséretével a kocsikázásból; beléptek a csarnokba s ott helyben azonnal elaludtak, és elaludt körülöttük az egész udvari nép. És elszenderültek a lovak az istállóban meg a kutyák az udvaron, a galambok a háztetőn meg a legyek a falon, még a tűzhelyen lobogó tűz is elcsöndesedett és elaludt, a sült nem sistergett tovább a serpenyőben, a víz nem rotyogott tovább a fazékban; a szakács éppen nyakon akarta vágni a szeles kuktát, de a keze megállt a levegőben, s elaludt ő is, a kukta is meg a kisszéken a konyhalány is; elpihent a szél is, és a kastély előtt egyetlen levél sem rebbent többé a fákon.

Anthony de Mello szerint egyesek ilyen álomban élik le az egész életüket.

Körös-körül pedig sűrű vadrózsasövény sarjadt, évről évre magasabbra nőtt, körülfonta és végül úgy befutotta a kastélyt, hogy többé semmi sem látszott belőle, nem látszott még a torony tetején szendergő lobogó sem.

Az országban az öregebbek még jól emlékeztek a királykisasszony keresztelőjére, s ha idegen vetődött az országba, vagy a fiatalabbak faggatták őket a rózsabozót titka felől, mindig elmondták a gonosz boszorkány átkának meg a tizenkettedik javasasszony jóslatának a történetét. Hanem ahogy teltek-múltak az évek, az öregek lassacskán elhaltak, s velük a régi dolgok emlékezete is kiveszett; az apákból nagyapák, a fiúkból apák lettek, s azok már csak annyit tudtak mesélni a fiaiknak, hogy ott, a mögött a járhatatlan bozót mögött egy gyönyörű szép királylány alszik, Csipkerózsika a neve, és talán nem is fog fölébredni soha többé. 

(Itt is van analógia a Kékszakállal)

 

Néha, messze földön egy-egy idegen királyfi is meghallotta az alvó Csipkerózsika hírét; fölkerekedett, és megpróbált áthatolni hozzá a sövényen; de a tüskés ágak olyan sűrűn összefonódtak, olyan erősen összekapaszkodtak, mint megannyi egybekulcsolt kéz. Aki közéjük merészkedett. egy ideig vagdosta őket fejszével, baltával fűrésszel, aztán elfáradt, fönnakadt a tövisek közt, az indák körülölelték, rátekeredtek, megfojtották, s híre-hamva sem volt többé. Így jártak mind egymás után; szomorú sorsuknak messze földön híre kelt, s végül már senki sem akadt, aki megpróbálta volna kiszabadítani vadrózsabörtönéből az alvó Csipkerózsát.
A bozót pedig csak nőtt, növekedett; nem merészkedett a közelébe senki, még a vándormadarak is elkerülték.
Aztán hosszú-hosszú évek után ismét ellátogatott egy királyfi abba az országba. Már akkor senki nem tudta igazában, hogyan támadt, mit is rejt a vadrózsarengeteg; beszéltek ezt is, azt is, különféle mendemondák jártak szájról szájra; a királyfi hiába kérdezősködött, az emberek csak a vállukat vonogatták. Ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s végül is talált az országban egy igen-igen vén apókát, aki még az öregapjától hallotta valaha gyerekkorában, hogy abban a vadonban van valahol egy kastély, s benne alszik időtlen idők óta, talán már száz esztendeje is a világszép királylány, Csipkerózsa, és vele a szülei, a király meg a királyné s mind az egész udvaruk.

Akkor a királyfi felsóhajtott, s végül így szólt:

- Ha száz ilyen erdő áll is az utamba, nekivágok, és fölkeltem álmából Csipkerózsát!

A jó öreg hiába tartóztatta, a királyfi nem hallgatott rá, s egy karddal nekiindult a bozótnak. És ahogy ért, és fölemelte a kardját, hogy utat vágjon magának a tüskés indák közt, a sűrű sövény egyszeriben kivirágzott, a bokrok bókolva szétváltak előtte, sértetlenül átengedték, aztán szelíden ismét összeborultak utána. Mert éppen ekkor telt le a száz esztendő, és ez volt az a nap, amelyen föl kellett ébrednie Csipkerózsának. 

(100 esztendő 3 ember őltő, ami alatt kb. családi emlékezetből kitörődhetnek régi berögződések)

A királyfi pedig ment a virágos vadonban; egyetlen ág nem tartóztatta fel, egyetlen tüske nem karcolta meg. Belépett a kastély udvarára és körülnézett. A lovak ott feküdtek az istállóban a szalmán, és aludtak; a foltos vizslák és agarak ott hevertek a tornác alatt, és aludtak; és a háztetőn fönt ültek a galambok, fejüket a szárnyuk alá dugták és bóbiskoltak.
Átment az udvaron, és bement a palotába. Odabent aludtak a falon a legyek; a konyhán a szakács még mindig úgy tartotta a kezét, mintha nyakon akarná csapni a kuktát; a konyhalány ott ült a kisszéken, ölében a tyúkkal, amit meg akart kopasztani. A csarnokban ott feküdtek mind az udvari emberek, fent a trónon a király meg a királyné, és mindnyájan aludtak.

A királyfi pedig ment tovább, egyre tovább, végig a palotán, végig a hosszú folyosón, teremről teremre, szobáról szobára a néma, százesztendős csöndben, s itt már nem látott mást, csak egy-egy mozdulatlanul alvó pókot, porlepte, kerek hálója közepén. Végül elért a torony aljába, fölment a csigalépcsőn, benyitott a kis kamrába, és meglátta az ágyon az alvó Csipkerózsát.
Egy pillanatig úgy állt ott, mint akit megbűvöltek, mert a királylány olyan szép volt, amilyet ő még csak elképzelni sem tudott. Nézte, nézte, és moccanni sem mert, mintha attól félne, hogy ha fölébreszti, egyszeriben eltűnik a szeme elől, mint egy tündér. Aztán halkan, lábujjhegyen odament hozzá, térdre ereszkedett az ágya mellett, és megcsókolta.
Ahogy az ajka hozzáért, Csipkerózsa sóhajtott egyet, arca kipirult, szeme fölpattant; mosolyogva nézett a királyfira, úgy kérdezte:

- Ki vagy te?

A királyfi pedig felelte:

- Eljöttem hozzád, hogy fölébresszelek százesztendős álmodból, és megkérjem a kezedet.

Csipkerózsa nem szólt semmit, csak odanyújtatta neki a kezét, és odahajtotta fejét a vállára. Aztán elindultak, kart karba fűzve, végig a lakatlan termeken és szobákon.

A pókok fölijedtek, és riadtan menekültek a sötét sarokba. Az öreg tölgyfa ajtó csikorogva tárult ki előttük. Beléptek a csarnokba. Ott egyszerre fölébredt a király meg a királyné meg az udvari nép; odakint az istállóban fölkeltek fektükből a lovak, megrázták magukat, és nyihogni kezdtek; a tornác alatt fölugrottak a kutyák, farkukat csóválták, és vidáman csaholtak; a háztetőn a galambok kihúzták fejüket a szárnyuk alól, körülnéztek, és nekirepültek a messzi határnak; a falon futkározni kezdtek a legyek, a konyhában a tűzhelyen föllobbant és táncba fogott a láng, a serpenyőben sercegve sült a pecsenye, a szakács hatalmas nyaklevest adott a kuktának, a szolgáló megdörgölte a szemét, nyújtózott egyet a kisszéken, és tovább kopasztotta a tyúkot.

A királyfi pedig feleségül vette Csipkerózsát, hét országra szóló lakodalmat ültek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

........

Bibliai vonatkozás egy kis humorral: Amikor még ganzos szerkesztő leány voltam, SiposÚr kedélyes kérdése volt, ha elégedetlenek voltunk mondjuk pl. a fizetésünkkel: - No mit mondott Mózes Rebekának az égő csipkebokorban? No mit…?! A helyes válasz az volt rá, hogy: - Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli!

......

Megoldások, hogy ilyen ne történjen meg velünk.

Egy filmbejátszást láttam egy homeopátiás előadáson – hasonlót a hasonlóval gyógyítás analógiája ként: Gyerek az üzletben anyukával vásárol. Odaérnek a csipszes édességes polcokhoz. A gyerek veszi le a színes csipszes zacskókat egymásután. Vinné is már a bevásárló kocsiba. Meglátja az anya. Az anya hangos hisztériában tör ki és odaveri magát a földhöz. Mire a gyerek szépen visszateszi a cuccost a polcra, mintha mi sem történt volna.


Egy filmidézet a szerelem Harley Davidsonon érkezik című filmből.
http://www.youtube.com/watch?v=MjeG5Dj7McA


Anthony de Mello: A helyes önzésről

Először is azt akarom, hogy ha valóban fel akartok ébredni, meg kell értenetek, hogy nem akartok felébredni. Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik! "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te! Ha választhatnék, nem kérdéses, a boldogságot választanám." Közületek hányan érezték magukat önzőnek, miközben mondtátok? Úgy tűnik, sokan. Látjátok, milyen agymosást kaptunk? Nézzétek, oly mértékben agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk:
"Hogy lehetek ennyire önző?" De nézd meg, ki az önző! Képzeld, amint valaki neked mondja:
"Hogy lehetsz annyira önző, hogy helyettem inkább a boldogságot választod?" Nem éreznéd, hogy olyasmit kellene válaszolni, mint: "Megbocsáss, de hogyan lehetsz te annyira önző, hogy te követeld, hogy én a boldogság helyett inkább téged válasszalak?"
Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy milwaukeebeli jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket 
mindig e szavakkal kezdte: "A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség." Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: "Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?" Azt felelte: "Igen." Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet

Erről pedig Mark Twain Tom Sawyer-ének híres kerítésfestés részlete jut eszembe, http://mek.niif.hu/04100/04170/04170.htm (a II. fejezet), melynek konklúziója:

„Ezek után Tom már nem tartotta reménytelennek az életet. Tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról legyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a "munka" és a "szórakozás" közti különbséget. Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megértéséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a kiváltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnának bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák.”
.....

Bibliai csipkebokor - Az égő csipkebokor

Mózes az égő csipkebokornál - Domenico Fetti: Mózes az égő csipkebokornál, 1614. - Bécs, Kunsthistorisches Museum

Mózes, juhait terelgetve eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott időzve egy csipkebokorra lett figyelmes, amely lángolt, de nem égett el. Csodálkozva szemlélte a jelenséget, majd közelebb ment, hogy alaposabban szemügyre vegye. Ekkor egy hang szólította meg:

- „Mózes, Mózes!

- Ímhol vagyok – felelte.

- Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” – szólt a hang, majd így folytatta: – „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene!

Mózes pedig elrejtette az ő orcáját, mert félt az Istenre tekinteni” (II.Móz. 3:4-6), de teljesítette a kérést, s alázattal, tisztelettel megállt az Úr előtt. És folytatta az Úr:

- „Látván láttam az én népemnek nyomorúságát... és meghallgattam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az egyiptombeliek kezéből, és felvigyem őt arról a földről jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre... Most azért menj, elküldelek téged a fáraóhoz, és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból!”

Mózes megrémült a hatalmas feladattól:

- „Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?

- Én veled leszek! – felelte az Úr. – És ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni Istennek...

- Ha kérdezik, hogy mi a neved, mit mondjak nékik?

- VAGYOK, AKI VAGYOK – ezt mondd nékik! A VAGYOK küldött engem tihozzátok” (II.Móz. 3:7-14).

Másutt is így szól Istenről a Biblia: Nála van az „életnek forrása”, és az Ő „világossága által látunk világosságot” (Zsolt. 36:10). Ő nem a holtak, hanem az élők Istene: Ő LÉTEZIK! A „VAGYOK” bemutatkozás azt fejezte ki, hogy Isten az ember számára mindenütt jelenlévő és örökkévaló, teremtő, fenntartó, életadó.

Isten ezután ellátta Mózest tanácsokkal, és csodatévő jelekkel ruházta fel. Tudatta vele azt is, hogy a fáraó nem fogja elengedni a népet. Ő azonban ennek ellenére megmutatja majd hatalmát, szabadítását. Izráel megmentését össze fogja kötni Egyiptom megítélésével. A fáraó és a nép gonoszsága megérett az ítéletre.

Mózes őszinte alázattal tiltakozott a feladat ellen:

- „Kérlek Uram, nem vagyok én ékesen szóló..., nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.

- Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát menj, én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, amit beszélned kell!

- Kérlek Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz” (II.Móz. 4:10-13) – mondta Mózes. Ekkor Isten megígérte a feladat súlyától megrettent szolgájának, hogy testvérbátyját, Áront adja mellé segítségül, társul.

Mózes kezdte megérteni – amit bárki megtapasztalhat, ha elfogadja a neki szóló isteni megbízatást –, hogy erőt és képességeket is kap a megvalósításhoz! A Teremtő kipótolja a hiányt. Az isteni kegyelem így működik együtt az emberi akarattal. Az elénk tornyosuló nehézségek sokszor meghátrálásra késztetnek, ha az emberektől való félelem és az Úr iránti bizalmatlanság csapdájába esünk. A Mindenható így erősíti, bátorítja híveit:

„Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől, ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű? ...

Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened... És adtam beszédemet a te szádba,

és kezem árnyékával fedeztelek be...”

(Ésa. 51:12, 15-16)

Domenico Fetti festményén láthatjuk, amint Mózes leveszi saruját, miközben az égő, de el nem hamvadó tüzet szemléli. Nem akar hinni a szemének, hogy az ég és a föld Teremtője egy szerény csipkebokrot választott megjelenése helyéül. Isten soha sem hatalmával, hanem szeretetével és igazságával akar az emberre hatni, bennünk erkölcsi változást előidézni. Sokkal inkább szeret „rejtőzködni” (Ésa. 45:15), szolgálni, mint kitűnni, uralkodni (Mk. 10:45).

KÉRDÉSEK:

Mit jelent Isten neve?

Miért tiltakozott Mózes Isten megbízatása ellen?

Hogyan teljesíthető a mások javát szolgáló, de erőnket meghaladó megbízatás?

.......

Csipkebokor a csipkén

Lacemakers (Brittagne, Franciaország) 1920

Csipkebokor

A csipkebogyó a vadrózsa (Rosa canina) és a japán rózsa (Rosa rugosa) gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, csitkenye, hecsedli, hecserli, hecse(m)pecs, seggvakaró, bicske.

A-, B1-, B2-, és K-vitamin található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A C-vitamin részt vesz az oxidációs folyamatok szabályozásában, erősíti a vérerek falát, szilárdítja a kötőszövetet, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. Megelőzésként segíti a csontok erősödését, szilárdságát és a csontképződést.

Csipkebokor

A csipkebogyó az első őszi fagyok idején érik be. A termés színe változó, a narancssárga színű még nem egészen érett, míg a sötét mélyvörös már puha húsú túlérett. Jóllehet a túlérett bogyó édes, C-vitamin-tartalmának nagy része ekkorra elvész.

A csipkebogyó tápértéke akkor a legmagasabb, ha leszedése után azonnal felhasználjuk. Csipkebogyótea készítéséhez a kocsánynál vágjuk le a termést, vágjuk félbe, majd távolítsuk el a magokat és a szőrös magbelet.

Felhasználása

A csipkebogyót (Cynosbati pseudofructus (cum seminibus)) gyógytea, gyümölcsbor, szörp, vagy lekvár, mártás, leves készítésére használjuk. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növelik. Alkalmas még saláták, gyümölcssaláták ízesítésére, vagy bólé készítésére. Bort is készítenek belőle.

A bogyót nem szabad forró vízben áztatni, mert a C-vitamin már 50 °C fok körül megsemmisül. A C-vitamin nagy mennyiségben egyes embereknél hasmenést okozhat.

A kiáztatott csipkebogyót tiszta forró vízzel forrázzuk le, így a hatóanyagok jelentős részét kivonhatjuk a bogyóból. Ez a forrázat alkalmas kőoldásra, az epekő és vesekő megelőzésére.[forrás?]

Magjából csipkebogyó-olajat is készítenek, amely csökkenti a sebek hegesedés utáni nyomait, használják még Nap perzselte bőrre, a nátha miatt érzékennyé vált orrkörnyéknek, vagy az apró ráncok kezelésére. Csökkenti a hajszálerek sérülékenységét, így késlelteti a bőr öregedését. Serkenti a bőr kollagén termelését. Jól használható a csipkebogyóolaj a száraz, hámló, viszkető gyulladásra hajlamos bőr ápolására,  érzékeny, kipirosodásra, rozáceára hajlamos bőr ápolására ,  szőrtelenítés, szoláriumozás, napozás után a nap perzselte érzékeny bőr megnyugtatására ápolására,  régi vagy új kevésbé esztétikus hegek, terhességi csíkok és striák enyhítésére,  idősödő és érett bőr ápolására, pigmentfoltok halványítására. A csipkebogyó magjának olaja azonban nem változtat a pattanásokon és a bőrhibákon sem. Felhasználják még más olajokkal keverve testápoló szerekhez (arcpakolás, szemránckrém stb.) Gyorsan avasodik, ezért csak frissen készítve használják, vagy tartósítószerrel áll el néhány napig. A bogyók a szedés utáni napon, vagy meleg, száraz helyen megszárítva hosszabb ideig (akár egy évig) is felhasználhatók maradnak.

Továbbá csipkebogyóból liszt is készíthető, amely ínséges időkben szükségeledelként szolgált, háborús körülmények között sokan házilag is kenyeret vagy pogácsát sütöttek belőle. Jelenleg a csipkebogyóliszt a reformkonyha egyik népszerű alapanyaga, fehérjét, szénhidrátokat, rostanyagokat és csekély mértékben sót is tartalmaz.

....

Luca és Lillit

"Lassan készül, mint Luca széke!"

A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. De mi is ennek a részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokásnak a története?

Elsőként a keresztény emléket elevenítsük fel. Szent Lucia, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült – még ötven igavonó barommal sem – elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte…

Lucia a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek tartották. A hagyomány szerint Lucia neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, s ha kizöldült, a lány a következő évben férjhez ment…

A keresztény vallásban tisztelt szent, Lucia mellett élt magyar hazánkban egy ártó, rontó nőalak, még az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az úgynevezett Luca-asszony is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák. A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be. De régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték.)
Varázslások, babonák, Luca széke
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.
A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
„Boszorkánykereső”
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt az alakja, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait…

Lilit

Az ókori Keleten Lilitet, a sötétség úrnőjét, női démonként ábrázolták, szárnyakkal és madárlábbal. Jelképe a bagoly
Lilit (sumer LIL.DU/LIL.LU, akkád Līlīṯu, héber: לילית) női démon, a magyar irodalomban sokszor Lilith.
Egy régi sumer istenség, a nagy magasságok szelének istennője, akinek a világ teremtésében játszott szerepe homályos, és akit végül gonoszsága miatt száműztek Inanna édenkertjéből. Az etimológiája vitatott. Egyes nézetek szerint az akkád nyelvben jövevény, és a sumer LIL (=levegő) az eredeti alakja. Más vélemény szerint a LIL és a līlu nincs egymással kapcsolatban, önálló szó „éjszaka” jelentéssel. Ugyanezt jelenti a héber l-y-l is. A LIL2 titkos tudás, szél, szellő, felhő, baj, betegség, bűn értelmű.
A későbbiekben az ókori Keleten Lilitet egy női keveréklénnyel azonosították, majd elkezdték szárnyakkal is ábrázolni. Ez nagyrészt Lamastu öröksége. Lilitről nemcsak mitológiai és mágikus szövegek tesznek említést, hanem az irodalom is.
Zsidó legendák Lilitről
A hagyományos Midrás szerint Isten Ádámot és Lilitet egyazon agyagból formázta, hogy Ádámnak társa legyen. Első este Isten magához hívta, és azt mondta neki, hogy Ádám alárendeltje lesz. Ezt nem fogadta el, mert az agyag, amiből őt formázták, a bukott Samael nyálával volt megmérgezve. Lilit összeveszett Ádámmal és az Édent elhagyva a sivatagba ment. Ott minden nap több ezer keveréklénnyel egyesült és több ezer gyermeket nemzett velük. Ádám magányosságra panaszkodott Istennél, aki erre megteremtette Ádám oldalbordájából Évát.
Lilit halhatatlan maradt, mert nem evett a Tudás Fájának gyümölcséből. Néhány zsidó monda szerint ő volt az utolsó angyal a tíz szentségtelen sefirot közül, akitől mindenki félt: a legenda szerint gyermekeit megölték, mert azáltal, hogy megszökött az Édenből, ellenszegült Isten akaratának, Lilit ezért bosszúból az emberek gyermekeit ölte meg. Hogy ettől megóvják magukat, az emberek pentagrammákat akasztottak a bölcsőre, amin az Éden 4 folyója, valamint Sanvai, Sansanvi és Semangloph angyalok nevei voltak láthatók, azok az angyalok, akik Isten megbízásából Lilitre vadásztak és gyermekeit megölték.
„ Rabbi Hanina mondta: Senki se aludjon egyedül a házban, mert Lilithnek hatalma van afölött, aki egyedül alszik egy házban. ”
– Talmud (Sab. 151b)
A zsidó-feminista teológiában Lilitet olyan nőként ábrázolják, aki nem Istennek, hanem csak Ádámnak nem engedelmeskedik és Évával ellentétben nincs rá hatással az ördög mesterkedése. Lilit szimbolizálja a tanult, erős asszonyt.
Egy másik verzió szerint mint Ádám első felesége rávette Istent arra, hogy árulja el neki szent nevét. Ez korlátlan hatalmat adott neki, miáltal Lilit szárnyakat követelt Istentől, és elrepült az Édenből.
Lilit mint az emancipáció jelképe
Lilit a feminizmusban jelképpé vált és sok női könyvkereskedést és női kávézót Lilitre kereszteltek. Női keresztnévként is nagyon kedvelt volt. Sokan Lilitben látják a bibliai Éva ellenhősnőjét, aki nem vetette alá magát a patriarchális hagyományoknak.
A Lilit-mítosz szimbolizálhatja a nő önállóságát és a férfiak azon (már a Bibliában is meglévő) próbálkozását, hogy a nőket a magasabb tekintély elvén elnyomják. A pszichológiában Éva jelképezi az anyaságot, a szerénységet és az engedelmességet, ő pedig az érzékiséget, a szenvedélyt és a szexualitást.

Holdnaptár

A Hold fázisai (a Föld és a Hold távolsága erősen torzított)

Egy teljes holdciklus, ami holdhónap, vagy szinodikus hónap néven is ismert, átlagosan 29,53 napig tart. Az égbolton észlelhető legfeltűnőbb ciklikus jelenség (a Nap látszólagos mozgásán kívül), már azőskorban is ismert volt. A 30 000 évesre datált Abri Blanchard csont holdnaptárra utaló véseteket tartalmaz. A holdciklusok jelenleg is több naptárban központi szerepet játszanak, ezek közé tartozik aziszlám és a zsidó naptár.

A legtöbb holdnaptárban az új holdhónap az újhold első feltűnésekor kezdődik. Ez egy jól meghatározható esemény, azonban ezzel kapcsolatban problémák is adódnak. Előfordul, hogy az égbolt éppen felhős és ezért az esemény nem látható. Az iszlám csillagászok már az ókorban szembesültek ezzel, és megoldásként egy eljárást dolgoztak ki, amivel az esemény ideje előre meghatározható volt. A jelenleg is széles körben alkalmazott algoritmus szerint az egymás után következő holdhónapok hossza meghatározott rendszerben 29 és 30 nap között váltakozik, azonban ennek menetén időről-időre kiigazítást kell végezni.

További problémát jelent a holdnaptárat összhangba hozni az évszakok által meghatározott évvel. Néhány holdnaptár, például az iszlám naptár ezt nem is veszi figyelembe, hanem attól „függetlenül” jár. Egy iszlám évben 12 hónap és 354 nap van, így az év kezdete folyamatosan vándorol visszafelé. 1994-ben az iszlám újév június 11-re esett, 2004-ben február 22-re.

Azokat a naptárakat, amik a Hold fázisain alapulnak, de az év hosszát a Nap járásához igazítják, luniszoláris naptáraknak nevezik. Ezekben a naptárakban egy hónapot beiktatnak vagy elvesznek az évből.

Az év hosszának, illetve kitüntetett napjának meghatározására bizonyos csillagok vagy csillagképek kelését figyelték meg (helikális - a napfelkeltét közvetlenül megelőző, illetve akronikus - a napnyugtát közvetlenül követő időszakban).

Az ókori egyiptomiak például a Szíriusz csillag helikális kelését figyelték, ami egybeesett a Nílus áradásának kezdetével. Ha ez nem így történt, beiktattak egy plusz hónapot az új év kezdete előtt.

A hawaiiak és más polinéziaiak a Plejádok csillagkép helikális (néha akronikus) kelését használták hasonló célra.

Az ókori Görögországban a csillagok feltűnését vagy eltűnését az évszakokkal összekapcsoló gyakorlat az i.e. 8. századtól van dokumentálva a Hésziodosz által a parasztoknak készített almanachban. Ez a gyakorlat valószínűleg megelőzte a holdnaptár kialakulását.

Egy másfajta módszert dolgoztak ki Görögországban az i.e. 5. században. Ez a több évszázada ismert babilóni módszeren alapult, ami egyesítette a precíz megfigyeléseket az összetett aritmetikai számításokkal. Az eljárás lényege az a gyakorlatban igazolt megfigyelés, hogy 7 plusz hónap beiktatása 19 év alatt pontosan összhangba hozza a holdnaptárat az évszakok változásából származó évvel. Az eltérés mindössze 0,2 nap, ami körülbelül 1 nap eltérést okoz 100 év alatt. Az elképzelést Görögországban Metón görög csillagász kezdte népszerűsíteni i.e. 432-ben, de azt csak i.e. 406-ban fogadták el hivatalosan. Alkalmazásának köre nem ismert. Az eljárás, illetve az időszak Metón-ciklus néven ismert.

.....

A 12 + 1 karakter:

1. Harcos
2. Szépség
3. Közvetítő
4. Anya
5. Apa
6. Szolgáló
7. Társ
8. Csábító
9. Szószóló
10. Mester
11. Bolond
12. Angyal
13. Önálló/Független

A 13. elem a periódusos táblázatban és a hozzájuk tartozó homeopátiás meghatározások



.....

Végül a csipkefa dala:

Csipkefa bimbója
kihajlott az útra,
rida, rida bom- bom- bom,
kihajlott az útra.


Arra ment Jánoska,
szakajt egyet róla,
rida, rida, bom-bom-bom,
szakajt egyet róla.

.....

Kettő - csipkebokor vessző - gyerekmondóka

Egy - megérett a meggy,
Kettő - csipkebokor vessző,
Három - te leszel a párom,
Négy - bíz oda nem mégy,
Öt - leszállott a köd,
Hat - hasad a pad,
Hét - sáros ez a rét,
Nyolc - üres a polc,
Kilenc - kis Ferenc,
Tíz - tiszta víz,
Ha nem tiszta, vidd vissza,
Ott a szamár, megissza!