Napi hYVószó: Előszó

2022 decemberében határoztam el, hogy minden egyes napomnak lesz egy úgynevezett "hívószava" - yvettesítve - "hYVószava", ami megtalál, ahogy kinyitom a szemem. Ezeket rendre beírom a naptáramba. Majd nap-nap után várok és figyelek!

  
Ezekhez a hYVószavakhoz aztán rendre jelek, üzenetek, események, történések jelennek meg az én külön bejáratú “eseményhorizontomon”, hol a múltból, hol a jelenből, hol már a jövőből.

A Napi hYVószó.blogban kidolgozom a magam asszociációs módszerével azokat a hYVószavakat, amelyeket már kerek egésznek érzek, majd megosztom…

Ebből szemezgetek aztán és készül párhuzamosan ez az on-line olvasható Napi hYVószó ABC - afféle összegzése eddigi életem fontos témáinak. Néha egy kép ezer szóval is felér, ezért gazdagon illusztrálom fotókkal, saját fejlesztésű rajzokkal, videókkal és hozzálinkelésekkel ezeket az elmélkedéseket.


Olyan érzésem van, miközben foglalkozom egy-egy fogalommal, hogy valójában egy nagy összefüggésrendszert tapogatok le és öntök formába, hogy magam is jobban megértsem. Egyik-másik fogalom át meg átjárja, vagy érinti a többit is. Ezért vannak bennük rendre ismétlődések. Mint egymás fölé helyezett celluloid-filmkockák. Így tűnik át egyik hYVószó-fogalom a másikba.


Az első hónap, első tizenkét kidolgozott fogalma volt: Árapály, Cselekvés, Csend, Elengedés, Fény, Híd, Január, Kapcsolatháló, Lovak, Sár, Távlatok, Tenger hangja…


Anno az első idézet, amely a “digitális emlékezetembe” bekerült:

"Úgy mondják, hogy az Indra palotájában van egy gyöngyháló, amelyet úgy fontak, hogyha az egyik gyöngyszemre néz valaki, akkor az összes többit is látja benne tükröződni. Hasonlóképpen a világ minden egyes objektuma sem csak önmagában van, hanem benne foglaltatik az összes többi objektum is, és igazából egyszerre minden más is. Minden porszemben számtalan Buddha van jelen egyszerre." (Sir Charles Eliot)


A második idézet pedig:

"Ha szemedet valóban kinyitnád és látnál úgy megpillantanád saját képmásodat minden képben. S ha füledet kinyitnád és hallanál, úgy hallanád saját hangodat minden hangban." (Khalil Gibran)


A kétezres évek elején találtam rá erre az útra, amin járok azóta is. A fenti fogalmakkal már akkor is találkoztam.

Így előhívom az emlegetett “digitális emlékezetből” az akkori állapotot és hozzáírom, amire mostanra jutottam.


Ilyen távlatokból rátekintve döbbenetes, hogy az út elején is már minden ott volt készen, csak nekem kellett minden egyes nap beletennem egy csipet energiát, hogy idefejlődjön, ahol most tart.


Antalffy Yvette-Hildegard - 2023. január

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar Rádiózás Napja: december 1. - 98 éve szól a rádió

2023.03.09. 67. Születésnapomra