2023.01.10. Üstökös

Utoljára az ősember láthatta a most érkező üstököst. Akár március végéig is látható lehet a Föld-közelbe érkező, tavaly felfedezett üstökös.


„Valami felbukkan, és az ember észreveszi, hogy megtörtént.” Rosalyn Sussman Yalow

Derült idő esetén január elején közepes távcsövekkel és hamarosan szabad szemmel is látható lesz az eddig nem ismert C/2022 E3 (ZTF) katalógusjelű üstökös, amit egy automata csillagászati megfigyelőrendszer fedezett fel 2022 márciusában, amikor a Jupiter pályáján tartózkodott – olvastuk a Boon hasábjain.

Február elején kerül Föld-közelbe, mintegy 42,5 millió kilométerre tőlünk, amikor a legfényesebb lesz az égen. Eleinte homályos pacaként lesz látható, mivel egyelőre a csóvája sem hosszú, de később kifényesedik. Lehetséges, hogy távcsővel még márciusban is megfigyelhető marad. Ez azért is nagy dolog, mert utoljára 2020-ban a NEOWISE-­üstökös haladt el bolygónk mellett. Ilyen fényes üstökösök átlagban 10-15 évente fordulnak elő az égbolton

– mondta a lapnak Romenda Roland miskolci csillagász.


A Leonard2X most és A Halley-üstökös ábrázolása a bayeux-i kárpiton, amely I. Harold királynak megmutatják az üstököst a hastingsi csata előtt, 1066-ban

https://youtu.be/nuH-F05ErR0

Léteznek ezek között rövid periódusúak, amelyek 10-100 évente visszatérnek. Viszont vannak olyanok is, amelyek a legkülső Plútó bolygótól négyszer-ötször távolabb, ­nagyon elnyújtott ellipszis pályán keringenek a Nap körül.
A szóban forgó is ezek közé tartozik, 50 ezer éves a periódusa, így legutoljára az ősember csodálhatta meg az égen.
Az üstökösök a naprendszer peremén születnek az ottani kőzettörmelékből és gázokból.

Az üstökösöket úgy kell elképzelni, mint az űr piszkos hólabdáit, bár csak részben állnak vízjégből. Az anyagukat fagyott gázok is kiegészítik. A napsugárzás hatására ezek elkezdenek párologni, amiből kialakul az üstökös csóvája. Ez, amikor kimerül, már jóval kisebb aktivitást mutat. Hosszú idő után az üstökösök kisbolygókká szelídülnek. A keringésüket az indítja be, hogy a hozzájuk legközelebb eső csillagok gravitációs hatása megzavarja őket. Némelyikük egyetlenegyszer tér vissza, mások többször is megfordulnak a csillagjuk körül.
Üstökös

Az üstökös olyan naprendszerbeli égitest, amely a Nap körül, általában elnyújtott pályán kering, és a Nap közelébe érve jellegzetesen fényes kómája és csóvája fejlődik – mindkét jelenség legfőbb oka az üstökösmagot érő napsugárzás. Maguk az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjed.

Az üstökösök keringési ideje változó, néhányszor tíz évtől több száz vagy több ezer évig is terjedhet, miközben némelyikről feltételezhető, hogy csak egyetlenegyszer halad át a belső Naprendszeren, mielőtt kilökődik a csillagközi térbe. A rövidperiódusú üstökösökről úgy gondolják, hogy a Kuiper-övből vagy a Neptunusz pályáján túl található szórt korongból származnak. A hosszúperiódusú üstökösök valószínűleg a Naptól jóval nagyobb távolságból erednek, az Oort-felhőből. Az üstökösöket a Naprendszer ezen távoli zónáiból (a Kuiper-öv objektumai esetében) a külső bolygók vagy (az Oort-felhő objektumai esetében) közeli csillagok perturbációja vagy ütközések eredménye löki a Nap irányába.

Az üstökösök törmelékből álló csóvát hagynak maguk után.


Ha az üstökös keresztezi a Föld pályáját, azon a ponton, ahol a Föld áthalad a csóva törmelékhalmazán, meteorzápor keletkezhet. A Perseidák meteorraj minden évben augusztus 9. és 13. között éri el a Földet, miközben az áthalad a Swift–Tuttle-üstökös pályáján. Az Orionidák meteorraj forrása a Halley-üstökös.

Az üstökösöket a kóma vagy a csóva jelenléte különbözteti meg a kisbolygóktól, bár egyes nagyon öreg üstökösök, melyek összes illékony anyagukat elvesztették, kisbolygóra emlékeztető objektummá válhatnak.

A kisbolygókról az is feltételezhető, hogy máshonnan származnak, mint az üstökösök; a Naprendszernek nem a külső, hanem a belső részében jöttek létre. Az újabb felfedezések mindazonáltal kissé elmosták a határokat a kisbolygók és üstökösök között.

2008 szeptemberében 3535 üstökös volt ismert, melyek közül több száz rövidperiódusú.


Ez a szám gyorsan emelkedik, bár ez a lehetséges összes üstökösnek csak egy töredékét adja: az üstökös-szerű testek száma a külső Naprendszerben elérheti az egy billiót. A szabad szemmel észlelhető objektumok száma évente átlagosan egy, bár ezek közül sok halvány, vagy nem látványos.

Az üstökösök csillagászati jelölése a , amely egy korongból és egy hajszerű farokból áll.

…..

Kóma-Csóva-Napszél


A kóma a csillagászatban az üstökösök magja körül keletkező ködszerű gázfelhő.
Neve a „haj” szó latin megfelelőjéből származik. Akkor keletkezik, amikor az üstökös a pályáján haladva közel kerül a Naphoz. Ekkor a mag felmelegszik és bizonyos részei elpárolognak.

A napból kiáramló, elektromosan töltött részecskék hatására a gázok kiszakadhatnak a kómából, így kialakul a csóva.

A napszél töltött részecskék plazmaáramából és mágneses térből áll, melyek egy csillag felső atmoszférájából lökődtek ki. Amennyiben a napszél nem a Föld Napjából származik, csillagszélnek nevezzük.

…..

Az üstökös típusát egy előtag hozzáadásával jelölik:


P/ rövidperiódusú üstökös (definíció szerint minden üstökös 200 évnél rövidebb keringési idővel vagy egynél több megerősített perihélium-áthaladással);

C/ nem-periodikus üstökös (definíció szerint minden üstökös, ami az előző pont alapján nem periodikus);

X/ olyan üstökös, amelynek pályája megbízhatóan nem számítható ki (rendszerint történelmi üstökösök);

D/ elveszett vagy szétesett üstökös;

A/ tévesen üstökösként azonosított égitest

A második megfigyelt perihélium-áthaladás után a rövidperiódusú üstökösök a felfedezésük sorrendjének megfelelő számot is kapnak.Így a Halley-üstökös, amelyet periodikusként azonosítottak, az 1P/1682 Q1 jelöléssel rendelkezik. A Hale–Bopp-üstökös jelölése C/1995 O1.

……

Üstökös - Kis magyar vonatkozás


Ilkus Márton, Mátyás király csillagásza volt valószínűleg az első európai megfigyelője az 1468-ban feltűnt üstökösnek, mely igen fényes és feltűnő égi jelenség volt.

A megfigyelésekről 11 oldalas kódexet írt (azaz kézírással egyetlen példányban készült művet). Ez volt a Magyarországon készült első csillagászati kézirat. Alcímei arról tanúskodnak, hogy a megfigyelést elsősorban asztrológiai célból végezték. Később ez Kazinczy Ferenchez jutott, aki iskolájának, a sárospataki református kollégiumnak ajándékozta a könyvet hálából az ott tanultakért. Jelenleg az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban található.

…..

Üstökös - Tutanhamon szkarabeuszt ábrázoló ékszere


Körülbelül 28 millió évvel ezelőtt egy üstökös behatolt a Föld légkörébe, és a mai Egyiptom fölött felrobbant a levegőben, hatalmas lökéshullámot keltve (az alatta lévő esetleges élőlények ettől elpusztultak). A robbanás az alatta lévő homokot 2000 °C-ra hevítette fel, aminek következtében nagy mennyiségű, sárgás színű szilícium-dioxid tartalmú üveg keletkezett, ami kb. 6000 négyzetkilométeren szóródott szét a Szaharában.

A maradvány egyik szép darabjából Tutanhamon sárgásbarna, szkarabeuszt ábrázoló melltűje lett, amit ókori ékszerészek csiszoltak.

A maradványokra egy fekete kavics irányította a dél-afrikai tudósok figyelmét, amit ezen a területen találtak évekkel korábban. A kavics gondos vegyelemzése kimutatta, hogy egy üstökösmagról van szó, ami az első ismert ilyen lelet. A robbanás mikroszkopikus gyémántokat is létrehozott. A gyémánt szénből keletkezik, nagy nyomáson, rendszerint a föld alatt. Azonban a robbanás által keltett lökéshullám is képes volt a gyémánt kialakulásához nagy nyomást létrehozni. A kutatócsoport az apró gyémántokat tartalmazó fekete kavicsnak a „Hypatia” nevet adta, az első női matematikus, csillagász és filozófus, az Alexandriai Hüpatia tiszteletére.

Az üstökösök anyaga valódi ritkaság a Földön. Mikroszkopikus méretben megtalálható a felső légkörben, porszemcsék formájában, és az Antarktisz jegében. Ez az első kézzelfogható üstökösmaradvány. (forrás: wikipedia)

…..
A Halley-hozta író: Mark Twain

“A Halley-üstökössel jöttem, 1835-ben A következõ évben [1910] újra jönni fog és én arra számítok, hogy elmegyek vele. Életem legnagyobb csalódása lenne, ha nem vele együtt távoznék. A Mindenható kétségtelenül azt mondta: »Nos itt van ez a két kiszámíthatatlan csaló; együtt jöttek, együtt is kell elmenniük.« Oh, én mindezt elõre látom”. (Astronomy, 1986/3. 28. o.)

A Halley-üstökös 1910. április 20-án haladt át a perihéliumon. A következõ napon örökre lehunyta szemét Samuel Langhorne Clemens, akit a világ Mark Twainként ismert.

Forrás:

https://www.csillagaszat.hu/csilltort/egyetemes-csillagaszattortenet/egyetemes-19-20-sz-csillagaszata/a-halley-hozta-iro-mark-twain/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mark_Twain

…..

Az üstökös mesék szellemi ingatlana:
  • Az üsötkösöknek köszönhetjük a víz és az élet jelenlétét a földön.

Az élet is az üstökösökkel érkezhetett a földre.("Most már valószínűtlennek tűnik, hogy a földönkívüli élő organizmusok akár egy másik csillag sugárnyomása által hajtott spórákként, akár egy meteoritba ágyazott élő organizmusokként juthattak el a Földre. " „Ezeknek a tizenkilencedik századi mechanizmusoknak az alternatívájaként az Irányított Panspermiát vettük fontolóra, azt az elméletet, miszerint az organizmusokat szándékosan küldték a Földre egy másik bolygón lévő intelligens lények." „Azt a következtetést vonjuk le, hogy lehetséges, hogy az élet így jutott el a Földre, de a tudományos bizonyítékok jelenleg alkalmatlanok arra, hogy bármit is mondjunk a valószínűségről. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy milyen bizonyítékok vethetnek további megvilágítást a témára. ” – Francis Crick (Nobel-díjas / a DNS molekula szerkezetének társfelfedezője)

  • A fogantatásunk első 12 órájában csak XX kromoszómáink voltak/vannak. Éva - Ősanyánk volt előbb, Ádám-Ősapánk volt utóbb?!

A nyolcvanas évek óta dolgoznak a genetikusok azon, hogy bebizonyítsák vagy éppen megcáfolják a teóriát. Amerikai kutatóknak most nagyszabású genetikai vizsgálattal sikerült alátámasztani, hogy a teljes ma élő emberiség egyetlen ember, a bibliai teremtéstörténet alapján mitokondriális Évának nevezett nő genetikai örökségét hordozza, mindannyian az ő leszármazottai vagyunk. Éva a vizsgálatok alapján valamikor 200 ezer évvel ezelőtt élt, Kelet-Afrikában.

Természetesen nem olyan értelemben volt ősanya, hogy ő lett volna az első vagy az adott időszakban élő egyetlen nő, és az ő gyermekei népesítették be a Földet. Hanem az ősidőkben több ízben is alig néhány száz fősre csökkenő emberi populációból az ő vérvonala az egyetlen, ami egészen máig fennmaradt, és mindannyiunkban megtalálható. A többi ősember leszármazottai vagy kihaltak, vagy egyszerűen nem született minden generációban lánygyermek, aki továbbadhatta volna a csak női ágon öröklődő mitokondriális DNS-t.

A mitokondriális DNS elemzését gyakran használják népek származásának, őstörténetének vizsgálatára, ilyen módszerrel becsülték meg például az MTA kutatói a honfoglaló magyarok számát és genetikai jellegzetességeiket. A kutatók a vizsgálatról a Theoretical Population Biology szaklapban közölték tanulmányukat, amiben kiemelik, hogy az elmélet mellett fontos gyakorlati haszna is lehet a felfedezésnek, további genetikai kutatásokban, mutációk és genetikai alapú betegségek, rendellenességek vizsgálatában.

Éva mellett elméletben kell léteznie Ádámnak is, vagyis annak a férfinak, aki a ma élő emberiség legrégebben élt közös őse, és akinek a csak férfiágon öröklődő Y kromoszómája van meg minden ma élő férfiban. A genetikusok az ő korát 60–90 ezer évre teszik.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mitokondri%C3%A1lis_%C3%89va


….

Üstökös mesék

AZ ŐSANYA

“A család csírája anyád vágyódásában rejlik.”( Kahlil Gibran)

AZ EGYSÉG ÉS AZ EGYSÉGBŐL VALÓ KISZAKADÁS

A ragyogó narancssárga, spirális hömpölygésben benne volt már minden szólam és hangszer, mely csak egyre szédült, hol kifelé, hol pedig be. A ritmus csak fokozódott, már nem látszott két tabla-ütés között a Csend. Ebben pillanatban, kiemelkedett két karja a Fénynek, mely egy Kaput formázott kifelé a Semmibe.

Álomszínű Aranykapu volt és egyre nőtt az íve. Kis huncut szivárvány fonalacskák pöndörödtek le róla, miközben csak nőtt a két kapu-fél közötti távolság. Úgy elvékonyodott a fényszál a szemöldök magasságnál, hogy elszakadt és a Semmibe kitódult valami láthatatlan, hullámzó, VÁGYBÓL KÉSZÜLT SZALAG-PÁSZMA-GÖMB.

Fénysebességgel érkezett imádkozó hívó kezeimbe. Alig bírtam el e súlytalan üzenetet, melyből legombolyítva az első réteget, teste lett a Fénynek. Átfontam, majd átszőve Hidat építettem Tefeléd, mely nagyon hosszúnak és szélesnek készült. Függőhíd volt. Az Én és a Te partján volt a két pillér. Gyönyörű íve volt az Idő Folyama fölött. Az Élet Vize áradt benne gáttalanul. SOK-SÓS-KÖNNYCSEPP ÓCEÁNJA felé igyekezett. Ahol, fentről ő kapott hívást, és felhőcske formájában kiemelkedett lebegve. Majd terebélyesedve üllő-formájúvá vált, hogyha a cikázó Villámlétra elér hozzá, szigorú nézésű kovácsa kalapácsával Mennydörgés-patkót tudjon kalapálni, Széllovacskák patájára. Szellőrárók versenyében, a ciklonból csavarodva kicsordult az esőcske és gömb formájú zuhanásba kezdett a szomjas Föld felé. Ahol, koppanva, visszapattanva szétterült és megtöltötte a Héttölgy Katedrális szenteltvíz tartóját. Innen a homlokodra rajzolt kereszt formájában Beavatottá váltál általa, aki átélhetted velem ezt a néhány gondolatot.




“A Sóban kell valami szentnek lennie. A könnyeinkben és a tengerben is jelen van.” Kahlil Gibran




AZ UNIVERZUM KÖNNYE


Hát az ÜSTÖK-XX-nek – mert így hívták az ÜSTÜKÖST - sikerült az elszakadás. Majd hihetetlen száguldás vette kezdetét az UNIVERZUMBAN. Csak úgy céltalanul keresztül zuhanni a SEMMIN, ez volt minden vágya. Hosszú csóvát húzott azért maga után – mely vízgőznek tetszett - hátha valaki észreveszi. Elhagyta a biztonságos Napját, és el mert rugaszkodni annyira, hogy már többet ne találjon vissza. A Napszél el is próbálta fújni, ezért csóva elhajlott jelentősen.
Ez nem afféle sima szabadesés ám, hanem valamilyen görbült kettős-hélixü út, jobb oldalán zuhant valahová. Útközben a bőrére sok kozmikus por rakódott.
A víz, amit magával hozott jégformában alkalmatlan volt arra, hogy megfürödjön és eltávolítsa magáról ezeket az útitársait.
Már évmilliók is elteltek, de mindig új tájakat látott. Nem volt semmi ismétlődés.
Ez a száguldás a SEMMIN át a VALAMI felé, teljesen lenyűgözte.
Egyszer csak messziről meglátja a KÉKBOLYGÓT. Elönti őt egy ismeretlen érzés. Valamilyen vonzást tapasztal, afféle VÁGYÓDÁS-HÍVÁST érez. Ez letéríti őt eddigi pályájáról.
Valamilyen láthatatlan lepkehálóval fogják be. Még néhány kört tesz a Kék bolygó körül és most már teljesen, szabadesésben zuhan a SOK-SÓS-KÖNNYCSEPP ÓCEÁNBA, majd nagy csobbanással elmerül benne.
A sós víz leoldja róla sok rárakodott kozmikus port. Ebben a nagy mosdásban észreveszi, hogy a porok között sok olyan van, amelyiknek x-formája van. És miközben felmelegszik a jégvilágból, a mediterrán partok közelében, pasziánszot rak ki belőlük.
46 darabot számol le. Párosával rakja ki őket.
12 órával a megérkezése után épp, hogy elkészül a kirakással egy nagy robajjal és csobbanással megérkezik mellé és feldúlja a pasziánszot egy ugyanolyan jeges érintésű figura mint ő. Róla is leoldódik az út pora.
Bocsánatot kér a felfordulásért. Bemutatkozik. Ő ÜSTÖK-XY és elmondja, honnan jön. Egy kettős-hélix bal oldaláról érkezik.
Rajta is vannak hasonló x porok, de vannak y-ok is. 23 x és 23 y.
Miután megtisztul a sós víztől, közös rendrakásba kezdenek ők. ÜSTÖK-XX és ÜSTÖK-XY kirakják a NAGY PASSZIÁNSZOT, melyben később, mint tudjuk, az xx-ből lettek a lányok és xy-ból a fiúk.
De ezen események megtörténte óta tudjuk, hogy ez a magyarázata annak, hogy a fogantatásunk első 12 órájában minden ember nőként él. Ez a 12 óra különbség teszi. Ha ÜSTÖK-XY érkezett volna elsőnek, akkor ŐSAPÁRÓL beszélnénk, de így beszélünk évmilliók óta ŐSANYÁRÓL.
A FÖLDNEK ANYJA VOLT ELŐSZŐR ÉS 12 ÓRÁVAL KÉSŐBB LETT APJA.

Erre emlékezünk fogantatásunk első 12 órájában.

A Hetedik

2003 nyarának Szentiván-éjén volt egy Nagyálmom. Éjfélkor, fájdalom nélkül, hat fiú gyereknek adtam életet. Majd a hetedik, a bennem élő leánygyermek is megszületett. Igazi Ősanya lettem. Egy gondolat termékenyített meg, hogy ez megtörténhetett velem életközepemen. Eggyé válhattam a világmindenséggel abban a pillanatban.

A fiúknak mind más bőrszíne és szemszíne volt. Egyik sem sírt. Nagyon mosolygósak voltak még magzatmázasan is. A hetedik, a leány, lenszőke hajával angyalnak tetszett.

És akkor eszembe jutott, hogy kik lehetnek ők, akiket világra hoztam.

József Attila gondolatainak gyermekei ők! Akikről leírja, hogy ki hol fog majd a következő életekben megszületni és milyen feladata, társválasztása lesz. Mi lesz szellemének sorsa és milyen halála lesz. Mindegyiküknek minden stációt végig kell járnia, hogy végül a hetedik, a bennük is élő gyermek megszülethessen. Aki így ismerve már a lehetőségeket, az Igaz utat, az Istent választhassa sorsául. De megteheti, hogy újrakezdi a Létforgatagban, valaki a segítőjeként.

Ha a földi életet választod 7-szer kell megszületned emberalakban. A SORS ezeket a lehetőségeket nyújtja számodra, amik közül választhatsz egy-egyet életedben.

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szüljön meg az anyád!

A születésed körülményei lehetnek:

Egyszer szüljön égő házban,
  • egyszer jeges áradásban,
  • egyszer bolondok házában,
  • egyszer hajló, szép búzában,
  • egyszer kongó kolostorban,
  • egyszer disznók közt az ólban.
  • Fölsír a hat, de mire mégy?
  • A hetedik te magad légy!
Ha jön valaki "odaátról", vagy bárhonnan mit lát, mit csinálsz éppen, mi a feladatod itteni pályafutásod során?

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit elötalál.
  • Egy, ki kezdi szabad napját,
  • egy, ki végzi szolgálatját,
  • egy, ki népet ingyen oktat,
  • egy, kit úszni vízbe dobtak,
  • egy, ki magva erdőségnek,
  • egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Mi a helyzet a nőkkel? Hogyan bánik a nőkkel? Miután férfiről van szó.

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
  • Egy, ki szívet ad szaváért,
  • egy, ki megfizet magáért,
  • egy, ki a merengőt adja,
  • egy, ki a szoknyát kutatja,
  • egy, ki tudja, hol a kapocs,
  • egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Mihez kezdesz a szellemi és anyagi javakkal?

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.

  • Egy, ki márványból rak falut,
  • egy, ki mikor szülték, aludt,
  • egy, ki eget mér és bólint,
  • egy, kit a szó nevén szólít,
  • egy, ki lelkét üti nyélbe,
  • egy, ki patkányt boncol élve.

Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

A halálnemek közül választhatsz:

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
  • Egy, kit tejes kebel ringat,
  • egy, ki kemény mell után kap,
  • egy, ki elvet üres edényt,
  • egy, ki győzni segít szegényt,
  • egy, ki dolgozik bomolva,
  • egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek egyszer minden feladatot fel kell vállalnia, még a rossznak látszót is. Így a hetedikként az Isten lehet a választásod, vagy újra visszakerülsz a létforgatagba és újra és újra élheted ezeket az életeket.

Mi választjuk a Földi életet, és sorban állunk érte, hogy megszülethessünk és végigcsinálhassunk egy sorsot. Csak aztán szépen az itteni lét során elfeledkezünk róla mire is vállalkoztunk egykor.

És ezért a visszaesés a szellemi útról. Elcsábítanak bizonyos dolgok és emberek. És akkor nincs más, mint újraszületni és megpróbálni elvégezni ugyanazt a feladatot, csak már egy kicsit még nehezebbek a feltételek, az előző életbeli mulasztások is ráterhelődnek.

A mostani sorsom a József Attila versből


Születtem a
bolondok házában
Feladatom
egy, ki végzi szolgálatját,
A szerelemben
Egy, ki szívet ad szaváért,
A szellemi és anyagi javakkal kapcsolatban
egy, kit a szó nevén szólít, - (az Isten által sugallt tevékenység)
A halálom
egy, aki csak néz a Holdra – (ilyen békésen).


Az élet ismétlődései:
  • Lángos csillag (az enneagram 9 ágú csillaga - mely a Jézusban megjelenő 9 enneagram-karaktert jeleniti meg) és a Karácsony
  • Mostani C/2022 E3 (ZTF) üstökös és az Ortodox Karácsony a Kínai Holdújév?!

Évekkel ezelőtt tanítómesterem, Szász Ilma egyik előadásában arról mesélt, hogy a jezsuiták szerint a Jézusban megjelenő enneagram-karakterek miként nevezhetők a nevükön.
  • S lám, itt a felsorolás:
  • az irgalmas Jézus
  • az alázatos Jézus
  • az egyenes Jézus
  • az elégedett Jézus
  • a tanító Jézus
  • a bátor Jézus
  • az optimista Jézus
  • a szelíd Jézus
  • a türelmes Jézus

Jézus karakterének ezt a kilenc aspektusát értelmeztem, rajzoltam és írtam át haiku-kalligráfiákká, a 2015-ös év első sorozatává, elején a Vízkereszt ünnepével.
http://talita.hu/magazin/jezus-es-az-enneagram/












Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar Rádiózás Napja: december 1. - 98 éve szól a rádió

Mark Twain - 188 éve ezen a napon született